Kovács Zoltán: Olaszországnak nem Magyarország, hanem az EU okoz kárt

Az Olaszország által sürgetett európai gazdasági támogatásokat nem Magyarország vétója, hanem a jogállamiságot "politikai ostorként" használó Európai Unió bénítja meg Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint, akivel a Libero című olasz napilap közölt interjút szerdán.Kovács Zoltán kijelentette, "Olaszországnak nem Magyarország, hanem az Európai Unió okoz kárt", mivel a járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő támogatások "bénulása" Brüsszel felelősségének tulajdonítható.

    
Olaszországra utalva, amely a legmagasabb összeget, több mint kétszázmilliárd euró támogatást vár helyreállításra, Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem akarja magára hagyni a nehéz helyzetben levő tagállamokat. Megjegyezte, hogy a harminc évre szóló európai hitelt azonban semmiképpen nem lehet "diadalmenetnek" nevezni.
    

A jobboldali Libero az interjú bevezetőjében azt írta, Magyarország és Lengyelország vétója mindennapi témává vált, de a sajtóban ritkán szólaltatják meg az érdekelteket, attól tartva, hogy a "lelkesen terjesztett európai narratíva" visszájára fordulhat. Kovács Zoltán elmondta, hogy nem Magyarország változtatott álláspontján az uniós állam- és kormányfők júliusban elfogadott megállapodása óta. Brüsszel folyamodott "politikai zsaroláshoz", és a jogállamisághoz kötött feltételeket "politikai ostorként használja azokkal szemben, akik nem akarnak beállni a sorba".
    

"Azért zsarolnak bennünket, mert nem vesszük át a migránsokat" - jelentette ki. Kovács Zoltán úgy vélte, a jogállamiság kérdése minden egyes alkalommal lendületet kap, amikor az EU magukat progresszívnek és migránsbarátnak valló erői nem tudják akaratukat ráerőltetni a migrációnak ellenálló tagállamokra. "Az európai (...) vétót nem Magyarország, hanem azok okozták, akik az ezt kiváltó helyzetet előidézték" - hangsúlyozta.
    

Kifejtette, hogy a jogállamisághoz kötött feltételek "politikai visszaélés és zsarolás alapjait vethetnék meg". Nem zárta ki az EU-val való kompromisszum lehetőségét olyan megoldással, amely "kizárólag jogi és nem politikai kritériumok" alapján születik meg. Ezzel egy időben az olasz püspöki kar napilapja, a L'Avvenire szerdai számában Lengyelország és Magyarország szentszéki nagykövetének válaszlevelét közölte. Janusz Kotanski és Habsburg-Lotharingiai Eduard egy korábbi cikkre válaszolva visszautasította, hogy a két országot autoriternek és populistának minősítették, hangoztatva, hogy ez nem csak sértő, hanem valótlan is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com