Közel 1,5 milliárd forintot szán az erdélyi óvodák fejlesztésre a magyar kormány (2. rész)

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Csaknem másfél milliárd forint jut Erdélybe a magyar kormány 2017-2018-ra meghirdetett óvodafejlesztési programja keretében - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szombaton Sepsiszentgyörgyön, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. Az államtitkár közölte: 900 millió forintot mintegy kétszáz játszótér kialakítására fordíthatnak, 300 millió forint az óvodák eszközfejlesztésére jut, 227 millió forintot pedig módszertani fejlesztésekre költhetnek.

Az államtitkár elmondta: számítanak az RMPSZ segítségére az összeg felhasználásában. Hozzátette: az összeg annak a 17 milliárd forintos óvodafejlesztési programnak a része, amelyet november közepén hirdetett meg a magyar kormány. Potápi Árpád János sok sikert, és nagyon sok magyar gyermeket kívánt az erdélyi magyar oktatásnak.

Király András, a romániai oktatási minisztérium államtitkára az 1989 után alakult romániai magyar szervezetek egyik legfontosabbikaként köszöntötte az RMPSZ-t. Mint felidézte: nagy részben az RMPSZ-nek köszönhető, hogy ma Romániában 1400 oktatási intézményben folyik magyar nyelvű oktatás, amiben több mint tízezer magyar pedagógus vesz részt, és 74 önálló magyar tannyelvű gimnázium működik. Úgy vélte, az RMPSZ annak az útját találta meg, hogy ne politizáljon, hanem cselekedjen.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa köszöntésében arról beszélt, hogy Magyarországon az Európai Unió finanszírozásával indul hétmilliárd forintos oktatásfejlesztési program, amelynek az a célja, hogy a magyar oktatás visszaszerezze azt a régiós versenyelőnyét, amellyel száz évvel ezelőtt rendelkezett. A miniszteri megbízott is kijelentette: számít az RMPSZ segítségére az egész Kárpát-medencére vonatkozó program erdélyi megvalósításában.

Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke a magyar oktatási rendszer fejlesztését, a minőségi magyar nyelvű oktatás biztosítását jelölte meg a szövetség további céljának. Hozzátette: a szövetség programjának megvalósítása az egész romániai magyar közösség közügye. A rendezvény keretében több kiváló erdélyi magyar oktatót tüntettek ki.

Az RMPSZ jubileumi ünnepe előtt Potápi Árpád János államtitkár a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban adta át azokat a játékokból és pedagógiai eszközökből álló "csodasarkokat", amelyeket a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Miénk a város című verseny székelyföldi győztesei nyertek iskoláik számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com