Közös közlemény: önvédelmi lépés volt a jemeni húszik elleni brit-amerikai támadás

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Az önvédelemhez fűződő jog alapján hajtott végre támadásokat Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen - áll az akcióról pénteken kiadott közös közleményben.A londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett kommünikét a brit és az amerikai kormány mellett Németország, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea, Hollandia, Dánia és Bahrein is aláírta. A közös nyilatkozat előzményeként péntek hajnalban a brit és az amerikai fegyveres erők célzott csapásokat hajtottak végre a húszik állásai ellen. Az akcióban brit részről négy Typhoon harci repülőgép vett részt.
    

A Downing Street tájékoztatása szerint a közös brit-amerikai támadásokhoz Hollandia, Kanada, Ausztrália és Bahrein "nem műveleti jellegű" támogatást nyújtott. A pénteki közös közlemény hangsúlyozza, hogy az akció előzményeként, a sorozatos figyelmeztetések ellenére a húszik jogsértő, veszélyes és destabilizáló támadásokat hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen.
    

A nyilatkozat kiemeli, hogy az elmúlt hetekben számos ország követelte hivatalos felhívásokban a húsziktól a támadások leállítását, és ugyanerre szólította fel a jemeni húszi lázadókat az ENSZ Biztonsági Tanácsának január 10-én elfogadott 2722-es számú határozata is. A közlemény szerint a húszik november közepe óta kéttucatnál is több támadást intéztek kereskedelmi hajók ellen a Vörös-tengeren, és ez "nemzetközi léptékű kihívásnak" felel meg.
    

A precíziós ellencsapások célja az volt, hogy gyengítsék a húszik képességét a világkereskedelem és a nemzetközi hajózószemélyzetek élete elleni támadások elkövetésére a világ egyik legkritikusabb fontosságú hajózási útvonalán - áll a pénteki közös nyilatkozatban. A kommüniké szerint a brit és az amerikai fegyveres erők az egyéni és a kollektív önvédelemhez fűződő, az ENSZ alapokmányában is megfogalmazott joggal összhangban hajtottak végre közös műveletet számos célpont ellen a húszik ellenőrzése alatt álló jemeni térségekben.
    

A pénteki akció demonstrálta, hogy a résztvevő országok közös elkötelezettséget vállaltak a hajózás és a nemzetközi kereskedelem szabadságának, valamint a tengerészek életének megvédésére a jogsértő és indokolhatatlan támadásoktól - áll a közös nyilatkozatban. Az aláíró országok hangsúlyozták: céljuk továbbra is a feszültség enyhítése és a stabilitás helyreállítása a Vörös-tengeren. "Legyen azonban világos az üzenetünk: nem fogunk habozni, ha emberéleteket kell megvédeni és a kereskedelem szabad áramlását kell biztosítani a világ egyik legkritikusabb fontosságú vízi útvonalán a fenyegetések folytatódása esetén" - fogalmaz a pénteki közös közlemény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com