Közös látogatást tesz Kijevben a brit és az amerikai külügyminiszter

Közösen látogat Kijevbe a héten David Lammy brit és Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Az Oroszországnak szállított iráni rakéták miatt London, Párizs és Berlin azonnali hatályú szankciókat jelentett be Teherán ellen.Blinken kedden tárgyalt Londonban Lammyval, és kijevi látogatásuk hírét a brit külügyi tárca vezetője jelentette be a találkozó utáni közös sajtóértekezletükön. David Lammy szerint kettejük kijevi látogatása is demonstrálja, hogy London és Washington milyen elkötelezetten támogatja Ukrajnát.


Antony Blinken a londoni külügyminisztériumban tartott tájékoztatón elmondta: Washington értesülései szerint Oroszország rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat kapott Irántól, és ezeket a fegyvereket a következő hetekben valószínűleg beveti ukrajnai célpontok ellen.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az amerikai külügyminiszter szerint az orosz kezelőszemélyzeteket Iránban képezték ki e rakétarendszerek használatára.


Oroszországnak jelenleg is számos rakétatípusa van, de a rövid hatótávolságú iráni rakéták lehetővé teszik számára, hogy meglévő rakétáival a frontvonaltól távolabbi célpontokra mérjen csapásokat - mondta Blinken.


Hozzátette: az Egyesült Álamok nyilvánosan és bizalmas csatornákon keresztül is figyelmeztette Iránt, hogy a rakéták szállítása Oroszországnak az ukrajnai konfliktus "drámai mértékű eszkalációját" jelenti. Blinken szerint mindemellett Európa biztonságát is veszélyeztetik az Oroszországnak szállított iráni rakéták. Az amerikai külügyminiszter szerint ráadásul kétirányú együttműködésről van szó, Oroszország ugyanis olyan technológiákat oszt meg Iránnal, amelyekre a teheráni rezsim tart igényt.


Antony Blinken szerint ez a technológiacsere nukleáris és űrtechnológiai területekre is kiterjed. Blinken elmondta: az Egyesült Államok az utóbbi napokban megosztotta az erről szóló hírszerzési értesüléseket szövetségeseivel, és együttműködik velük annak érdekében, hogy Teherán e magatartásának "komoly gazdasági következményei legyenek".


Hangsúlyozta, hogy Washington igen rövid időn belül új szankciókat jelent be Irán ellen, és szövetségeseitől is hasonló lépéseket vár. Az első ilyen szankciót a brit, a német és a francia kormány már kedden bejelentette. A londoni, a berlini és a párizsi külügyminisztérium egyidejűleg kiadott tájékoztatása szerint a három ország azonnali hatállyal törli az Iránnal fennálló kétoldalú légiközlekedési megállapodásait, és külön szankciókat dolgoz ki az iráni nemzeti légitársaság, az Iran Air ellen.


Az Iran Air eddig kétnaponta közvetlen járatokat üzemeltetett Teherán és London között. A három ország felszólította Iránt, hogy ne támogassa tovább Oroszország Ukrajna elleni háborúját és ne adjon át ballisztikus rakétákat Moszkvának. A keddi londoni sajtótájékoztatón Antony Blinken elmondta: a Kína által nyújtott támogatás a másik olyan tényező, amely lehetővé teszi Oroszország számára az ukrajnai háború folytatását.


Az amerikai külügyi tárca vezetője szerint Kína az Oroszország által importált szerszámgépek és mikroelektronikai részegységek legnagyobb szállítója, és mindez hozzájárul ahhoz, hogy Oroszország működésben tudja tartani hadiiparát. Hozzátette ugyanakkor: Washington és London egyaránt keresi azokat a területeket, amelyeken stratégiai fontosságú együttműködés folytatható Kínával.


Arra a kérdésre, hogy a nyugati szövetségesek a jelenlegi állásponttól eltérően hajlandók-e megengedni Ukrajnának a nyugati fegyverek bevetését oroszországi területeken lévő célpontok ellen, Blinken csak annyit mondott: a brit külügyminiszterrel együtt "figyelmesen meghallgatják" Kijevben az ukrán vezetők álláspontját ebben a kérdésben, és erről jelentést tesznek Sir Keir Starmer brit miniszterelnöknek, illetve Joe Biden amerikai elnöknek, mielőtt a két vezető pénteken Washingtonban találkozik egymással.


David Lammy, a brit külügyi tárca vezetője ugyanerre a kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "igencsak helytelen" lenne műveleti részletekről a sajtótájékoztató nyilvános fórumán nyilatkozni, mivel ebből kizárólag Vlagyimir Putyin orosz elnök húzna hasznot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com