Közös nyilatkozatot írtak alá az EU intézményei az Európa jövőjéről tervezett konferencia megkezdéséről

Az Európai Unió intézményeinek vezetői közös nyilatkozatot írtak alá szerdán az Európa jövőjéről tervezett konferencia szervezésének megindításáról. A konferencia célja egyebek mellett, hogy megoldást találjon az unió régóta tartó és új problémáira, és megerősítse az európai szolidaritást.A nyilatkozatot az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság elnöke, David Sassoli, António Costa portugál miniszterelnök és Ursula von der Leyen írta alá.

Az uniós parlament tájékoztatása szerint az Európa jövőjéről tervezett konferencia olyan folyamat, amelynek során az EU azt kívánja, hogy az európaiak aktív részvételével formálja át az uniós szakpolitikákat és intézményeket, valamint növelje az unió gazdasági és egészségügyi ellenállóképességét.

   
David Sassoli kijelentette: az Európa jövőjéről szóló konferencia a működő európai demokráciát szolgáló közös projektként egyedülálló lehetőséget kínál minden európainak és a civil társadalomnak arra, hogy bekapcsolódhasson Európa jövőjének alakításába. Anónio Costa azt mondta, a konferencia összehívásával a az EU a jövőbe vetett bizalom és remény üzenetével fordul az európaiakhoz. Ursula von der Leyen közös munkára és arra kért fel minden európait, hogy osszák meg, milyen Európában szeretnének élni, aztán pedig vegyenek részt a tervezésben és az építkezésben.
    

"Egyértelműek az európaiak elvárásai: hozzá szeretnének szólni Európa jövőjéhez, az életüket befolyásoló ügyekhez. Mi is ugyanilyen egyértelműen ígérjük: meg fogjuk hallgatni őket, és teszünk is a célok megvalósításáért" - fogalmazott az Európai Bizottság elnöke. A nyilatkozatban a konferencia lehetséges témáira is kitérnek. Az egészségügy mellett megemlítik az éghajlatváltozást, a társadalmi méltányosságot, a digitális átállást, az EU világban betöltött szerepét, valamint az uniót irányító demokratikus folyamatok megerősítésének módját.


A mindenki előtt nyitva álló konferencia munkájába európai, nemzeti, regionális és helyi szinten kapcsolódhatnak be a különböző hátterű uniós állampolgárok, a civil szféra képviselői és egyéb érdeklődők. Meghatározhatják a konferencia hangvételét és az általa feldolgozni kívánt témákat. A résztvevők egy többnyelvű, digitális platformon keresztül csatlakozhatnak az eseményekhez.
    

Az Európai Parlament házbizottságaként működő Elnökök Értekezlete tavaly májusban, a konferencia ötletének bejelentésekor úgy nyilatkozott: "Eljött az idő, hogy Európa jövőjéről az európaiak és minden érintett részvételével átfogó vita kezdődjön, kialakítsuk azt az uniót, amelyben együtt szeretnénk élni, és megegyezzünk az azokról a politikai alapokról, amelyekre támaszkodva helyre tudjuk állítani az európai kontinenst". Leszögezték: a jövőbeli közös eredmények megvalósításának alapfeltétele a szolidaritás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com