Közvélemény-kutatás: a katalánok többsége szerint előrehozott helyi választások jelentik a megoldást

Előrehozott helyi parlamenti választásokban látja a kialakult konfliktus megoldását a katalánok 68,6 százaléka - derült ki az El Periodico katalán napilap szombaton közzétett felméréséből, amelyet a GESOP közvélemény-kutató cég készített.Az október 16-19. között Katalóniában elvégzett felmérésben a válaszadók 27,4 százaléka felelt nemmel ugyanerre a kérdésre.

A megkérdezettek 55,6 százaléka szerint az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megtartott október 1-jei népszavazás nem ad legitim felhatalmazást a katalán kormánynak a függetlenség egyoldalú kinyilvánításához. Ezzel ellentétes véleményt 40,1 százalék  fogalmazott meg.

   
Arra a kérdésre, hogy miként végződik a Katalóniában zajló folyamat, 29,9 százalék mondta azt, hogy egy megállapodással a két kormány között az autonómia bővítéséről, 20,3 százalék szerint Katalónia független lesz, 18,0 százalék úgy véli, csökkenteni fogják a térség önállóságát, 11,3 százalék szerint pedig nem változik a katalán autonómia. A megkérdezettek 20,6 százaléka nem válaszolt a kérdésre.
    

A közvélemény-kutatók azt is vizsgálták, hogy a katalánok szerint kockázatos-e a helyi gazdaságra a függetlenségi folyamat folytatása. 49,3 százalék igennel válaszolt erre a kérdésre, 45,6 százalék viszont nemmel. A spanyol kormány szombaton rendkívüli ülést kezdett, amelyen végleges döntés születik arról, hogy pontosan milyen intézkedéseket terjeszt be a parlament felső házának, a szenátusnak, hivatkozva az alkotmány 155-ös cikkére. Ez a passzus ad lehetőséget az államnak, hogy alkotmánysértés esetén beavatkozzon az autonóm közösségekben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

Magyar is lehetett a müncheni ékszerrabló

A bajor főváros rendőrsége kiadta a december 19-ei belvárosi ékszerrablás videójából kikockázott fotókat, elsősorban a maszkot nem viselő, 45 év körüli férfiét, a megtalálásához ugyanis a lakosság segítségét kérik.

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Járőr fogta el az FBI kiemelt körözöttjét

Donald Eugene Fields (60) már nem tartozik az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tíz legkeresettebb bűnözője közé.

Lecsaptak a börtönmaffiára

Lecsaptak a börtönmaffiára

San Diego megyében fél éven át tartó, fedett akció zárult elfogásokkal, és még börtönökben is voltak letartóztatások, mert az ügyben érintett alvilági szervezet onnan szervezkedik.

Nem látni a drogtól a rendőrt

Nem látni a drogtól a rendőrt

A torontói rendőrség történetének legnagyobb kábítószerfogásával zárult a Project Castillo, amelyet augusztusban indítottak egy drogcsempész- és terjesztőhálózat felszámolására.

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Rendőrnek küldte a dílernek szánt sms-t

Szilveszter napján különös szöveges üzenetet kapott a floridai Bay megyei seriffhivatal egyik rendőre.

Kémény legény

Kémény legény

A Massachusetts állam déli partján fekvő Fall River egyik társasházi lakásában rendőrségi felügyelettel kellett elbontani egy kéményt, ugyanis beleszorult egy drogdíler. Robert Laglias (34) azon keresztül szeretett volna elmenekülni.

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

http://ujhazak.com