Kreml: az európaiakra a rendezés egy későbbi szakaszában lesz szükség

Az európai biztonsági architektúrát nem lehet megvitatni a kontinens országai nélkül, az európaiak bevonására az ukrajnai rendezésről folyó tárgyalásokba csak később lesz szükség - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára kedden újságíróknak."Természetesen a biztonsági rendszerről Európában - és biztonsági garanciákról egészében véve nehéz biztonsági rendszer nélkül beszélni - a európaiak részvétele nélkül gyakorlatilag lehetetlen vitázni. Valamelyik szakaszban erre természetesen szükséges lesz " - mondta a Biskekbe tartó orosz elnöki különgép fedélzetén.

Közölte, hogy nincs mit bejelentenie azzal a sajtójelentéssel kapcsolatban, miszerint Abu-Dzabiban orosz-amerikai tárgyalások folynak az ukrajnai rendezéséről.

Peszkovot a Politico amerikai lapnak arra az állítására reagáltatták, hogy Dan Driscoll, az amerikai kormánynak a szárazföldi erőkért felelős minisztere Egyesült Arab Emírségekben folytat eszmecserét egy 19 pontból álló, rövidített rendezési tervről.

A Kreml szóvivője "információs bacchanáliának" nevezte az amerikai béketervvel kapcsolatban megjelent, ellentmondásos állításokat tartalmazó publikációk özönét, és lehetetlen feladatnak minősítette a sajtóértesülések kommentálását. Megismételte Vlagyimir Putyin államfő kijelentését, miszerint az amerikai javaslat nagyon jó alapot jelenthet a tárgyalásokhoz.

Közölte: az orosz vezetés tisztában vele, "hogy tárgyalási folyamat zajlik az amerikaiak és az ukránok között", hogy a közzétett szövegen "valamilyen módosításokat hajtanak végre", és hogy az a szöveg, amely korábban nem hivatalosan került el Moszkvába, "most már változásokon ment keresztül". Megjegyezte, hogy az Isztambulban zajló orosz-ukrán tárgyalásokat Kijev megszakította, de most az ukránok és az amerikaiak között folynak egyeztetések.

"Meglátjuk, hogyan alakulnak tovább a dolgok" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: "Oroszország érdekelt abban, hogy politikai és diplomáciai eszközökkel érje el a céljait, és nyitottak maradunk a tárgyalási folyamatra". Kifejezte Oroszország háláját Törökországnak az ukrán rendezés elősegítéséért, és készségéért a tárgyalások folytatására. "Természetesen a török félnek megvannak a saját érdekei, amelyek sokban egybeesnek a mieinkkel" - hangoztatta.

A szóvivő hozzátette, hogy éppen ezért Oroszország nem folytat megafondiplomáciát, és arra vár, hogy az Egyesült Államok megossza vele tárgyalásainak eredményét, "természetesen lehetőleg hivatalos formában".

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája kedden közleményt tett közzé, amelyben azt állította, hogy Nagy-Britannia azért támogatja a harcok folytatását ukrán fegyveres erők "siralmas helyzete" ellenére, mert "háborúból származó bevételek gyakorlatilag megmentik a brit gazdaságot a csődtől". Az SZVR rámutatott, hogy a korábban problémákkal küszködő hadiipari vállalatok a brit ipar "mozdonyává" váltak, a BAE Systems és a Thales UK több milliárd dollár értékben gyárt katonai célú termékeket Kijev érdekében.

Az orosz kémszolgálat tudni véli: London attól tart, hogy Donald Trump amerikai elnök békefenntartó tevékenysége meghiúsíthatja a jövedelmező terveket, ezért előkészítettek egy ezt diszkreditáló "biztonsági változatot". Az SZVR szerint tervek készültek a brit titkosszolgálat volt alkalmazottja, Christopher Steele hamis "dossziéjának" újraélesztésére, hogy ismét a szovjet és az orosz titkosszolgálatokkal való kapcsolattartással vádolják meg Trumpot és családtagjait.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com