Kreml: az év fő csalódása az orosz-amerikai kapcsolatok állapota volt

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az orosz-amerikai kapcsolatok állapota teljes joggal lehet az év fő csalódása - vélekedett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak nyilatkozva.Hozzáfűzte, hogy Washingtonnak a Moszkvával szemben képviselt álláspontja sajnálatos. Emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin elnök több alkalommal is kifejezte Oroszország készségét arra, hogy a kölcsönös tisztelet és bizalom alapján kölcsönösen előnyös kapcsolatokat építsen ki minden országgal, köztük az európai országokkal és az Egyesült Államokkal is.

    
"De ahogy mondják, a tangót ketten táncolják" - mondta. A szóvivő sajnálkozását fejezte ki amiatt is, hogy a levegőben lóg az ukrajnai rendezésről megkötött minszki megállapodások végrehajtása. Anélkül, hogy ezúttal is megnevezte volna Kijevet, azt hangoztatta, ismeretes Moszkva álláspontja, hogy "kinek a hibájából és kinek az ellenkezése miatt" van a késlekedés.
    

Peszkov úgy vélekedett, hogy az egyesült államokbeli "oroszellenes hisztéria", valamint az amerikai tisztségviselők és az Oroszország képviselői közötti állítólagos összejátszás ügyében folytatott nyomozás árt a kétoldalú viszonynak. A szóvivő Donald Trump amerikai elnöknek arra a kijelentésére reagált, amely szerint rossz fényt vet az Egyesült Államokra Robert Mueller különleges ügyész nyomozása a választási Trump-kamánystáb és az oroszok közötti feltételezett együttműködés ügyében, ezért azt jobb lenne mielőbb lezárni.
    

A szóvivő azt is elmondta, hogy Putyin elnök "hagyományosan" otthonában, családi és baráti körben köszönti majd az újévet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com