Kreml: imperialista természetű az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: "Imperialista jellegűnek" minősítette az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiáját Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva kedden Moszkvában.Peszkov szerint a Donald Trump amerikai elnök által ismertetett új nemzetbiztonsági stratégia, a felületes tanulmányozás alapján, nem kíván lemondani az egypólusú világrendről, és következetesen elutasítja a többpólusú világrendet. A dokumentum szerint Moszkva és Peking is kihívást jelent az Egyesült Államok erejére, biztonságára és gazdasági virágzására nézve.

    
A szóvivő elmondta, Moszkva nem tud egyetérteni azzal, hogy a dokumentum az Egyesült Államok biztonságára nézve fenyegetésnek minősítette őt. Peszkov ugyanakkor "szerény pozitív mozzanatokról" is említést tett, egyebek között azért, mert a stratégia kifejezte a készséget az Oroszországgal folytatott együttműködésre az amerikai érdekeknek megfelelő területeken.
   

"Ez teljességgel egybecseng a mi megközelítésünkkel, amelynek az elnök (Vlagyimir Putyin) hangot adott, mert Moszkva is együttműködésre törekszik az Egyesült Államokkal ott, ahol az előnyös számunkra, és olyan mértékben, ameddig a partnereink hajlandóak elmenni" - mondta. Peszkov az együttműködés "ideális példájaként" említette meg a szakszolgálatok közötti együttműködést, amelynek segítségével a múlt héten terrorcselekményeket sikerült megakadályozni Szentpéterváron. Hozzátette, hogy az új amerikai stratégia terjedelmes dokumentum, és az orosz szakintézmények figyelmes tanulmányozást követően fogják értelmezni.
    

Az amerikai dokumentum egyebek között azt állította, hogy Oroszország ambíciói s katonai képességei instabilitást okoznak az eurázsiai térségben, ahol Moszkva téves számításai miatt megnőtt a fegyveres konfliktusok lehetősége. A stratégia szerint a többszintű amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése nem aknázza alá az Egyesült Államok, illetve Oroszország és Kína közötti stratégiai viszonyt, mert annak célja az észak-koreai és az iráni rakétatámadások elhárítása.


A dokumentum szerzői rámutattak, hogy Oroszország és Kína olyan fegyvereket fejleszt ki, amelyek képesek veszélyeztetni az amerikai kritikus fontosságú infrastruktúrát, valamint a parancs- és vezérlőrendszert. A stratégia megfogalmazása szerint Oroszország és Kína a saját javára kívánja megváltoztatni a világrendet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com