Kreml: Moszkva sajnálja, hogy az EU nemet mondott a csúcstalálkozóra

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Moszkva sajnálkozással fogadta, hogy az Európai Unió nemet mondott az Oroszországgal tartandó csúcstalálkozóra, és hogy újabb szankciókat helyezett kilátásba - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.Peszkov szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök továbbra is érdekelt a Moszkva és a Brüsszel közötti munkakapcsolatok kialakításában. Hozzátette, hogy Oroszország olyan mértékben hajlandó elmenni a kapcsolatok javításában, mint az Európai Unió.

   
A kérdésre, hogy melyik félnek kellene megtennie az első lépést, a szóvivő úgy vélekedett, a kölcsönös közeledés lenne az ideális, amihez mindkét fél politikai akaratára szükség lenne. Peszkov szerint ebben a kérdésben az orosz elnök álláspontja egyértelmű, az európai pedig "sokféle, nem teljesen következetes, és néhol érthetetlen", ezért a véglegesítésén még dolgozni kell.
    

Meglátása szerint amíg a "kiegyensúlyozott hozzáállást" tanúsító uniós országok továbbra is a Moszkva és Brüsszel közötti párbeszéd kialakítására törekszenek, az olyan "fiatal európaiak", mint Lengyelország és a balti államok, "alaptalanul" azt állítják, hogy Oroszország fenyegetést jelent számukra. Az uniós tagországok vezetőinek csütörtökön kezdődött brüsszeli csúcstalálkozójukon nem sikerült megállapodniuk az Oroszországgal tervezett, Berlin és Párizs által javasolt csúcs megtartásáról. A fórumon vita folyt arról, hogy az EU miként kezdje újra korábban rendszeres találkozóit Oroszországgal, a tagállami vezetők ezt azonban egyelőre elutasították.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

http://ujhazak.com