Kreml: nem történt csúcsszintű kapcsolatfelvétel az orosz-amerikai drónincidens ügyében

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Nem történt csúcsszintű orosz-amerikai kapcsolatfelvétel a Krímhez közeli drónincidens ügyében - közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő szerdán újságírókkal.Mint mondta, Vlagyimir Putyin orosz elnöknek beszámoltak a történtekről. Az orosz-amerikai kapcsolatok állapotáról szólva azt mondta, hogy "mélyponton" és "nagyon siralmas állapotban" vannak.
   

"Természestesen minden ország a saját álláspontját fogja védelmezni a párbeszéd során, de Oroszország sosem utasította el a párbeszédet, és most sem utasítja el" - mondta. Peszkov szerint az orosz védelmi tárca kimerítő magyarázatot adott a történtekre. A Pentagon és az amerikai katonai erők európai parancsnoksága kedden arról számolt be, hogy a Fekete-tenger felett összeütközött egy orosz Szu-27-es vadászgép és egy MQ-9 Reaper amerikai felderítő drón.

Az amerikai fél szerint a Szu-27-es nekicsapódott az MQ-9-es légcsavarjának, a drón emiatt irányíthatatlanná vált, és az amerikai hadseregnek meg kellett semmisítenie a gépet.
    

Az orosz védelmi minisztérium a maga részéről azt közölte, hogy kedd reggel egy amerikai drón kikapcsolt jeladóval repült az orosz államhatár irányába a Krím-félsziget közelében. A tárca szerint a Reaper repülése irányíthatatlanná vált, ami magasságvesztéssel járt, és a gép "hirtelen manőver következtében" a vízfelszínnek ütközött. A minisztérium szerint az orosz vadászgépek nem használták fedélzeti fegyvereiket, és nem léptek érintkezésbe az amerikai drónnal.
    

Anatolij Antonovot, Oroszország washingtoni nagykövetét az incidenssel kapcsolatban kedden bekérették a külügyminisztériumba, ahol a diplomata ismertette Moszkvának a "provokációval" kapcsolatos hivatalos álláspontját. A diplomata egyebek között rámutatott, hogy a drónok segítségével gyűjtött hírszerzési adatokat végeredményben Kijev az orosz hadsereg és területek elleni csapásokhoz használja fel.
    

Mint mondta, kifejezte Moszkva aggályait az amerikai hadsereg "megengedhetetlen" tevékenysége miatt az orosz határok közelében. "Tegyük fel a retorikai kérdést: ha például New York vagy San Francisco környékén tűnne fel egy orosz drón, hogyan reagálna az Egyesült Államok légiereje és haditengerészete? Biztos vagyok benne, hogy az amerikai hadsereg fellépése megalkuvást nem tűrő lenne, és nem engedné meg, hogy +betörjenek+ az ország légterébe vagy felségvizeire" - hangsúlyozta Antonov.
    

Azzal vádolta meg Washingtont, hogy a közvetlen fegyveres konfliktussal fenyegető szándékos eszkaláció felé vezeti az ukrajnai konfliktus körüli helyzetet. Ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy a kommunikáció csatornái nyitva maradjanak, és leszögezte, hogy Oroszország nem törekszik a konfrontációra, a pragmatikus kétoldalú együttműködés híve.
    

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a Rosszija 1 televízónak nyilatkozva azt mondta, hogy az amerikaiak nagyon aktív hírszerző tevékenységet folytatnak a Fekete-tenger térségében, amihez sokféle űr-, vizuális és akusztikus eszközt használnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com