Kreml: nincsenek megírt forgatókönyvek a szakadár területek elcsatolására

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Oroszországnak nincsenek kész forgatókönyvei a kelet-ukrajnai szakadár területek integrálására - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvába újságíróknak.Peszkov ugyanakkor elismerte, hogy társadalmi vita folyik a függetlenségüket önhatalmúlag kikiáltó Donyecki és Luhanszki Népköztársaság sorsáról. "Önök tisztában vannak azzal az állásponttal, amelynek a Donyec-medence képviselői nem egyszer hangot adtak, de ezzel kapcsolatban nincsenek megírt forgatókönyvek, éppen ezért aggodalommal figyeljük, ahogy egy ország (Ukrajna) tudatosan eltaszít magától egy hatalmas térséget" - mondta. A szóvivő azt állította, hogy Ukrajna "tudatosan aknázza alá saját területi épségét"


Megfogalmazása szerint Kijev milliókat ítélt arra, hogy nyugdíj-, banki, egészségügyi, jogi és okmányirodai szolgáltatások nélkül éljenek. Úgy vélekedett, még nem jött el az ideje annak, hogy Moszkva visszavonja a szakadárok Donyec-medencében kiadott személyi okmányainak elismerésére vonatkozó, humanitárius megfontolásokkal indokolt ideiglenes rendeletet.


A szakadár területek 2015 óta állítanak ki saját személyi igazolványt. A Donyec-medence 4 milliós lakosságából eddig mintegy 40 ezren kaptak ilyen okmányt, amelyeket Vlagyimir Putyin elnök február 18-i rendelete nyomán az orosz hatóságok elismernek. Peszkov ugyanakkor hozzátette: Oroszország továbbra is abban érdekelt, hogy a szomszédja egy egységes, kiszámítható és virágzó Ukrajna legyen. A szóvivő a Kijev által a kelet-ukrajnai szakadár területek ellen bevezetett kereskedelmi blokád és az országban működő orosz bankok ellen meghirdetett szankciók után kialakult helyzetre vonatkozó kérdésekre válaszolt így.


Mint mondta, Moszkva arra számít, hogy Kijev előbb-utóbb elfogadja a félsziget Oroszországhoz csatlakozásáról határozó - orosz katonai megszállás alatt megtartott -, három évvel ezelőtti krími népszavazás eredményét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com