Kreml: Putyin elnök nem tart beszédet a háború évfordulóján

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Vlagyimir Putyin orosz elnök nem kíván szózatot intézni az országhoz az Ukrajna elleni háború kirobbantásának első évfordulója alkalmából - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökséggel.Putyin kedden, a parlament két házához intézett üzenetében fejtette ki, hogy a "különleges hadművelet" tervszerűen és körültekintően folytatódik, és minél nagyobb hatótávolságú fegyvereket kap majd Ukrajna a Nyugattól, annyival messzebbre kell eltolni az orosz határtól a fenyegetést.
    

Az ukrán tüzérség az orosz ünnep és a háború kezdetének évfordulója alkalmából fokozta az orosz ellenőrzés alá került területek lövetését. Ennek következtében a donyecki hatóságok szerint az elmúlt nap folyamán hat civil vesztette életét, 13 pedig megsebesült. Az orosz védelmi tárca csütörtökön késő este másodszor is kiadott egy közleményt, amelyben arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna Moldova Dnyeszter menti területének lerohanására készül, az akciót úgy beállítva, mintha az ott állomásozó orosz erők támadására reagálna. A tárca közölte, hogy jelentős csapat- és hadfelszerelés-összpontosulást, valamint fokozott dróntevékenységet észlelt Ukrajna és a szakadár Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság határán.
    

Az orosz védelmi minisztérium szerint a tervezett ukrán provokáció közvetlen fenyegetést jelent a Dnyeszter menti területen legálisan állomásozó orosz békefenntartó kontingensre. A tárca arra figyelmeztetett, hogy az orosz fegyveres erők megfelelően fognak reagálni. A Moldovához tartozó Dnyeszter-mellék területén orosz békefenntartó erők állomásoznak, amelyek 1992 óta felügyelik a Szovjetunió szétesésekor kirobbant polgárháborút lezáró fegyvernyugvás betartását, másrészt orosz őrség őrzi a Cobasna községben lévő, a szovjet csapatok európai kivonása után kialakított lőszerraktárakat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com