Kreml: Putyin információkat és jelzéseket küldött Trumpnak

Információkat és további jelzéseket küldött az orosz elnök amerikai hivatali partnerének, akinek különmegbízottját, Steven Witkoffot csütörtökön fogadta - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak."Putyin elnök tegnap már késő este fogadta őt, az orosz fél számára további információkat szolgáltattak. Witkoffon keresztül Putyin információkat és további jelzéseket adott át Trump elnök számára" - mondta.

Mint fogalmazott, Putyin támogatja Trump álláspontját az ukrajnai rendezéssel kapcsolatban, de kérdéseket fogalmazott meg, amelyekre közösen kell megtalálni a választ. Közölte, hogy a két elnök közötti megbeszélés időpontjáról még nem állapodtak meg, erről azt követően fognak dönteni, hogy Witkoff jelentést tesz az amerikai elnöknek.

"Mindkét fél részéről egyetértés van abban, hogy egy ilyen beszélgetésre szükség van" -nyilatkozott a szóvivő. Peszkov indokoltnak nevezte Putyin csütörtöki, a tűzszünettel kapcsolatban elhangzott nyilatkozatával kapcsolatos óvatos optimizmust.

Nem erősítette meg azt a Politico által közölt értesülést, miszerint amerikai államfő ukrajnai különmegbízottját, Keith Kelloggot orosz kérésére állították félre a tárgyalásoktól, állítólagos ukránbarát álláspontja miatt. Mint mondta, ez a kérdés amerikai belügy, amelybe az orosz fél nem avatkozik bele.

Az Irán elleni szankciókra kitérve ismételten leszögezte, hogy "Oroszország törvénytelennek tartja őket, ezért folytatni kell a diplomáciai erőfeszítéseket a probléma megoldására".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com