Krónika: 14 év pereskedés után 2200 hektár erdőt vehetnek birtokba a Bánffy-örökösök Maros megyében

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Tizennégy évi pereskedés után több mint 2200 hektár erdőt vehetnek birtokba Bánffy László báró örökösei Maros megyében - írta internetes oldalán csütörtökön a Krónika erdélyi magyar napilap.Mara Toganel, Maros megye prefektusa azt követően állította ki az örökösök nevére a birtoklevelet, hogy bírósági ítélet kötelezte erre, amely minden napi késlekedésért ezer lej (83 ezer forint) késedelmi díj kifizetését is előírta számára. A Maros megyei kormányhivatal szerdán részletesen beszámolt honlapján a Ratosnya és Felsőrépa környékén elterülő 2260,81 hektár erdő visszaszolgáltatásához vezető jogi folyamatról.
    

Mivel Bánffy Éva, az egyik örökös elégedetlen volt azzal, ahogyan a ratosnyai polgármesteri hivatal földosztó bizottsága 2005-ben elbírálta az erdő visszaszolgáltatására vonatkozó igénylést, előbb a megyei bizottságnál fellebbezett, majd óvása elutasítását követően 2008-ban bírósághoz fordult. A szászrégeni bíróság 2010-ben kihirdetett ítélete megállapította az örökös tulajdonjogát, egyúttal a ratosnyai földosztó bizottságot birtokba helyezésre, az illetékes megyei testületet pedig a birtoklevél kiállítására kötelezte. Az ítéletet 2011-ben a Maros megyei törvényszék megerősítette.
    

Az ítélet végrehajtására ennek ellenére mindeddig nem került sor. Maros megye prefektusa ugyanis - az ingatlanok fölötti magántulajdon jogát meghatározó megyei bizottság révén - hat alkalommal különböző jogorvoslati próbálkozásokkal megtámadta a restitúciós határozatot. A birtokba helyezést akadályozó jogi kísérletek azonban egytől egyig kudarcot vallottak, a szászrégeni bíróság pedig idén júniusban minden további kibúvótól megfosztotta a hatóságokat. Az ítélet arra kötelezte a ratosnyai és a megyei illetékes bizottságot, hogy 2022. november 1-jéig állítsák ki a birtoklevelet, ellenkező esetben 2022. augusztus elsejétől kezdődően napi ezer lejes késedelmi díjat kell fizetniük.
    

A megyei bizottság vezetőjeként Mara Toganel prefektus azt követően írta alá október 28-án a birtoklevelek kiállításáról szóló határozatot, hogy előzetesen kikérte a bukaresti belügy- és a pénzügyminisztérium álláspontját is. Mindkét tárcától azt a választ kapta, hogy a törvények értelmében a bíróság által megszabott kötelezettség "önként végrehajtandó".
    

A román kormány területi képviselője egyébként burkoltan elmarasztalta a prefektusi tisztséget 2014-ben betöltő hivatali elődjét amiatt, hogy - a bíróságokon zajló perekre hivatkozva - nem írta alá a birtoklevelet, holott egyetlen igazságszolgáltatási fórum sem rendelte el a restitúciót kimondó, 2010-ben született alapítélet végrehajtásának felfüggesztését.
    

A korábbi prefektusok közbenjárására peres úton visszakerült a román állam tulajdonába több mint 9300 hektárnyi erdő Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyet 2007-ben szolgáltattak vissza a Bánffy család másik ágának, gróf Bánffy Dániel örököseinek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com