Krónika: regionális vezetővé nevezték ki a magyarellenességéről ismert fogyasztóvédőt, Mircea Diacont

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A brassói regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség élére nevezték ki a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Mircea Diacont, aki korábban a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget vezette - írta hétfői számában a Krónika napilap.Az országos fogyasztóvédelmi hatóság honlapján az intézmény struktúráját és vezetőit bemutató oldalon Diacon neve mellett az szerepel, hogy előléptették, a brassói regionális felügyelőség korábbi vezetőjét, Claudiu Susanut pedig a temesvári regionális felügyelőség élére helyezték át. Diacon a székelyföldi megyék mellett Brassó, Szeben és Fehér megye fogyasztóvédőit irányítja, Susanuhoz Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megye fogyasztóvédelme tartozik.

    
A két fogyasztóvédelmi vezető magyarellenes megnyilvánulásaival többször foglalkozott az erdélyi magyar sajtó és a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat. Mircea Diacon azt követően került a magyar sajtó érdeklődésének középpontjába, hogy 2014-ben egy hentesárut forgalmazó székelyföldi céget arra szólított fel: tüntesse el áruinak címkéiről a "székely ízek" feliratot. A felügyelő akkor az MTI kérdésére kifejtette: székely ízekről csak az beszélhetne, aki "kóstolt már székelyt".


2015 augusztusában a fogyasztóvédő a sepsiszentgyörgyi taxik némelyikére ragasztott, SIC feliratú matricákat kifogásolta. Úgy vélte, a Székelyföldet jelképező matrica reklámnak minősül, amit csakis reklámszerződés alapján lehet a taxikra kiragasztani. Mircea Diacon az unitárius vallásórák résztvevői számára szervezett ingyenes táborba kiszállva egyebek között azt kifogásolta, hogy nincs román nyelvű táborszabályzat.
    

Claudiu Susanunak egyebek között azt rótták fel, hogy részrehajlóan viszonyult 2017-es székelyudvarhelyi áruházi botrányhoz. Ekkor egy videoblogger olyan kisfilmet tett közzé az egyik videomegosztón, amely látszólag bizonyítja, hogy azért nem szolgálták ki egy nemzetközi áruházlánc székelyudvarhelyi üzletének kültéri grillezőjében, mert román nyelven szólította meg az elárusítót. Később kiderült, hogy a blogger kiszolgálását nem a románsága miatt utasították el, hanem azért, mert nyitás előtt akart vásárolni, és a bemutatott filmen a harmadik nyitás előtti vásárlási kísérlete látható.
    

A felügyelő - még mielőtt a blogger csalása kiderült volna - a Mediafax hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy "ellenőreiket szintén nem szolgálták ki az üzletben, mert románul kértek termékeket", ezért megbírságolták az áruházat. Az áruház illetékese szerint a bírságot a blogger hamisítása miatt kapták. Az esetet a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat panasza nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács is megvizsgálta, de nem tartotta diszkriminatívnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com