Külföldi sajtó Magyarországról - Brit, román és osztrák sajtó

A menekültválsággal kapcsolatos magyar kormányzati intézkedéseket bírálta a Financial Times és a The Guardian.Financial TimesA Financial Times szemleírója, Philip Stephens a londoni gazdasági napilap pénteki kiadásának kommentárrovatában arra a megállapításra jut, hogy a menekültválság a lehető legrosszabb fényben tüntette fel Európát: a kollektív fellépésről szóló fellengzős retorikának azonnal ellentmondott a rémült visszavonulás a legszűkebb nacionalizmusba.

Európa legrosszabb oldalát pedig Orbán Viktor mutatta a cikk szerint. A szerző zseb-Putyinnak nevezi a magyar kormányfőt, és azt írta, "történelmi ismeretek híján" a magyar kormányfő a menekültekben fenyegetést lát az európai civilizációra. Válasza egy 175 kilométeres szögesdrótkerítés felhúzása volt.

Sajnálatos módon Orbán Viktor "nincs egyedül ezzel a bigott hozzáállással": a szlovák kormány például bejelentette, hogy csak nem muszlim menekültek fogadására hajlandó. A szemleíró szerint lehangoló, hogy az egykori kommunista országok, amelyeket nemrégiben örömmel fogadtak az Európai Unióban, most becsapják az ajtót a másfajta zsarnoki rendszerekből menekülők előtt.

http://www.ft.com/cms/s/0/9cdc551a-521f-11e5-8642-453585f2cfcd.html#axzz3kkm7lFJg

A The Guardian című baloldali brit napilap külpolitikai vezércikkírója, Natalie Nougayrede a menekültválsággal kapcsolatos kelet- és nyugat-európai hozzáállás különbségeit elemző írásában azt állapította meg, hogy egy évtizeddel a kelet-európai országok EU-csatlakozása után is politikai és kulturális szakadék osztja ketté a földrészt, és könnyen lehet, hogy e szakadék mélységét eddig alulbecsülték.

A szerző szerint lehangoló látványt nyújtottak a menekültek elleni szlovákiai tüntetések, különösen azoknak, akik 25 éve tanúi voltak Kelet-Európa demokratikus átalakulásának. A The Guardian szemleírója szerint azonban a térségen belül "Magyarország nyújtja a legrosszabb látványt".

Orbán Viktor miniszterelnök "magából kikelve" bélyegzi az európai civilizáció elleni fenyegetésnek a migránsokat, egyenlőségjelet vonva köztük és a terroristák között, kerítéssel igyekezve kívül tartani őket. Ráadásul nem úgy tűnik, hogy Orbánt brüsszeli tárgyalásai hangnemváltásra késztették volna - áll a brit lap kommentárjában. A szerző szerint Magyarországnak "nacionalista, intoleráns kormánya van". http://www.theguardian.com/commentisfree/2015/sep/03/europe-east-west-divide-refugee-eu-leaders

A román Adevarul című liberális lap brüsszeli tudósítója úgy értékelte, hogy Orbán Viktor az év "politikai bombáját" robbantotta Brüsszelben azzal, amikor arra utalt, hogy a többségükben muzulmán bevándorlók tömegeinek befogadása a keresztény gyökerű Európa identitását veszélyezteti.

A szerző példátlanul keménynek, világosnak és következményeiben rendkívül fontosnak nevezte a magyar miniszterelnök szavait, rámutatva, az európai alkotmánytervezet vitája óta első ízben kerül napirendre ez a roppant kényes kérdés.

A cikkíró szerint Orbán Viktor olyan közvitát gerjesztett, amely minden bizonnyal megmozgatja majd az európai politikát, ha pedig a politikusok és egyházi vezetők megpróbálják minimalizálni a kérdést, azzal csak a nacionalista mozgalmakat és pártokat erősítik. http://adevarul.ro/international/europa/bomba-politica-anului-bruxelles-viktor-orban-denunta-primejdie-majora-identitatea-crestina-europei-1_55e84445f5eaafab2c3666b5/index.html

A magyar eljárásban az az igazán zavaró, hogy az ország ijesztő hozzá nem értésről tett tanúbizonyságot - olvasható a Der Standard című osztrák napilap pénteken megjelent, Inkompetencia rossz szándékkal című írásában. A kommentár szerzője úgy véli, olyan rossz még az ausztriai Traiskirchen menekülttáborban sem volt a helyzet, mint most Magyarországon.

A cikkíró szerint Orbán Viktor arra használja a káoszt, hogy az amúgy is nacionalista és idegenellenes hangulatot szavakkal és tettekkel tovább fűtse. Az, hogy Orbán kijelentette, hogy kulturális okokból nem tudnak muszlimokat befogadni és német problémának titulálta a menekültkérdést, megmutatja, hogy a kormányfő mennyire kevésre tartja az unió alapértékeit.

A kormányok ésszerű, konstruktív magatartása segítene, hogy az érzelmek csillapodjanak, könnyebb legyen az ideérkezők dolga és az unió ne tűnjön tehetetlennek, azonban Orbán tudatosan éppen az ellenkezőjét teszi - olvasható a véleménycikkben.
http://derstandard.at/2000021697702/Inkompetenz-mit-boeser-Absicht

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com