Külföldi sajtó Magyarországról - Frankfurter Allgemeine Zeitung

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap az ideiglenes műszaki határzárról közölt riportot szombati számában.Frankfurter Allgemeine ZeitungA Gyújtópont című írásában Stephan Löwenstein kiemelte, hogy 2010-ig évente csupán nagyjából kétezer ember lépett be illegálisan Magyarországra, hogy "Európában - méghozzá Magyarországtól északra és nyugatra - keressen menedéket vagy próbáljon szerencsét", 2013-ban viszont ez a szám meghaladta a 10 ezret, tavaly elérte a 43 ezret, az idén pedig már eddig kétszer annyi határsértőt regisztráltak, mint tavaly egész évben, és "úgy tűnik, hogy hétről hétre többen lesznek".

A kormány legutóbbi adatai szerint számuk az év végére elérheti a 300 ezret - tette hozzá Löwenstein, kifejtve: "nehéz megmondani, hogy ebből mennyi a komoly becslés és mennyi az a dramatizálás, amelyre Orbán Viktor miniszterelnök nemzeti konzervatív kormányának ellenfelei gyanakodnak".

A téma "már régen labda a belpolitikai játékban", az azonban "kézenfekvő", hogy a növekedés "roppant nagy", és ez rendkívüli mértékben megterheli egy olyan ország igazgatási rendszerét, amely nyolcszor kisebb Németországnál - írta a FAZ szerzője.

Szeged környéki és budapesti, terjedelmes riportjában Löwenstein rendőri vezetőtől afganisztáni származású menedékkérőig számos embert igyekezett megszólaltatni, és voltak, akik nem akartak nyilatkozni, amivel kapcsolatban a szerző kiemelte: úgy tűnik, "a mérgezett belpolitikai légkör" az Európába igyekvő menekültek "érzékeny témájában" is sok magyar "nyelvét megbénítja".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com