Külföldi sajtó Magyarországról - Libération, Adevarul, Új Szó, Die Welt, ARD

Orbán Viktor európai öltözetbe bújt Vlagyimir Putyin? címmel közölt elemzést a Libération című francia baloldali lap.

A szerző szerint "a nacionalizmus kártyája a fő eszköze" Orbán Viktornak, a határon túli magyarok sorsa a kormány retorikájában 2010-es megválasztása óta központi helyet foglal el, s amikor május 10-i beiktatási beszédében a határon túli magyarok autonómiához fűződő jogáról szólt, akkor Kijev szempontjából explicit módon Moszkva példáját követte.

DWO-IP-EU-Wahl-Ungarn-12-3x2

Az elemzés párhuzamot vont a magyar kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök között: a lap szerint az erős hatalom iránti vágyon kívül ideológiai azonosságok is megfigyelhetők a két politikusnál. Példája szerint a házasságnak, mint "egy férfi és nő közötti életközösségként" való meghatározása az új magyar Alaptörvényben a "homoszexuális propaganda" oroszországi betiltására rímel. Az is közös náluk a lap szerint, hogy az orosz, illetve a magyar identitás alapjaihoz való visszatérést a nemzetet összekovácsoló erőnek tekinti.

Mindketten elutasítják a nyugati beavatkozást: Putyin az Amerikából, Orbán az IMF-től és az EU-tól érkezőt. A szerző, Grégoire de Chabalier szerint miközben Magyarország "a szuverenizmusnak egyfajta európai laboratóriumává alakul át", Orbán kötéltáncon egyensúlyoz: Budapesten szuverenista, Brüsszelben pedig Európa-barát.

http://www.liberation.fr/monde/2014/05/20/viktor-orban-un-vladimir-poutine-en-habits-europeens_1022674
A liberális kötődésű román Adevarul című lap "Mit akar valójában Orbán Viktor" címmel arról ír, hogy csak a forrófejűek hihetik azt, hogy a miniszterelnök autonómiapárti kijelentései Ukrajna szétszakításának szándékát takarják.

Eva Galambos cikkében úgy véli, Orbán Viktor ugyanúgy reálpolitikus, mint a többi államférfi, és "tudja, hol kell megállni", nem támaszt területi követeléseket szomszédaival szemben.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A szerző szerint a miniszterelnök az autonómia különböző formáit támogató megszólalásai belpolitikai indíttatásúak, amelyekkel elsősorban a Jobbik, „a Fidesz nagy riválisa” miatt hangzottak el.

Galambos visszautasította azokat a véleményeket, miszerint a Fidesz egy "halkabb Jobbik", és hangsúlyozta, hogy bár a Fidesz átvett témákat a Jobbiktól, mégiscsak egy európai és demokratikus pártnak tartja magát. Úgy véli, Orbán Viktor célja jelenleg az, hogy megszabaduljon riválisától, a Jobbiktól, ezt pedig két módszerrel szeretné elérni: egyrészt átveszi a Jobbik fő témáit, például nagy hangsúlyt fektet a határon túli magyarokra, másrészt kompromittálja a rivális pártot, például a Kovács Béla-üggyel.

Orbán Viktor kormányfő a múlt héten Pozsonyban zajlott Globsec kül- és biztonságpolitikai konferencián az energiabiztonsággal összefüggésében elmondott szavait kommentálta egyik cikkében az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű lap szerdán.

A pozsonyi Globsec biztonság- és külpolitikai konferenciát kétség kívül Orbán Viktor hozta lázba, aki (az energiabiztonság és a gázkérdés kapcsán) arról beszélt, amit sokan gondolnak, de nemigen merik kimondani - vélekedett a lap ukrán és orosz témákra specializált vendégkommentátora Jarábik Balázs.

A cikkíró szerint a magyar kormányfő, az ismételten megszerzett alkotmányos többség miatt, a többi visegrádi miniszterelnöktől eltérően "nyugodtan beszélhet a valós helyzetről" , arról is, hogy a visegrádi országok a gázellátásban továbbra is "az oroszok gatyamadzagján lógnak."

Megjegyzi: ezen "lehet és kell is változtatni" de a helyzetre jelenleg inkább a pózolás mint az aktív politika jellemző. Ennek példájaként a lap Lengyelországot hozza fel, amely "két éve próbálja elhitetni, hogy az ottani palagáz majd kisegít" pedig jól tudja, hogy annak több mint 90 százaléka nem termelhető ki a többit pedig talán meg sem éri kitermelni.

A Die Welt című német konzervatív lap és az ARD közszolgálati televízió az európai parlamenti (EP-) választások alkalmából készített uniós körképének részeként közölt a magyarországi politikai-társadalmi helyzetet elemző írást, illetve riportot szerdán.

A Die Welt a nyomtatott kiadásában Az Európai Unió mint vészfék címmel közölte Boris Kálnoky írását, aki szerint Magyarországon gyengült a fékek és ellensúlyok rendszere, és erősödött a kormány hatalma. Ugyanakkor az EU "részben átvette" a fékek és ellensúlyok rendszerének funkcióját, amelyet "néha-néha elég hatékonyan" tölt be.

Amikor az EU kimondta, hogy "eddig és ne tovább, a Fidesz-kormány mindig visszakozott" - írta Kálnoky. Úgy vélte, hogy a budapesti vezetés az EU-val folytatott viszonyban mindenekelőtt a határok kitapogatására törekedett. Orbán Viktor "olyan messzire ment el, amennyire csak lehetett, de egy lépéssel sem tovább" - írta. A cikk egy változata az online kiadásában is megjelent.

http://www.welt.de/politik/ausland/article128237866/Viele-Ungarn-hoffen-auf-die-EU-als-Notbremse.html#
Az ARD Európai túra: Magyarország - Agymosás a népnek? címmel közölt budapesti riportot a reggeli magazinműsorában.

Az anyaghoz szerkesztett bevezető szerint Magyarországon az ország "sötét múltját elhallgató" emlékművek és "a történelmet meghamisító tankönyvek" jelennek meg, "kirúgnak kritikus újságírókat" és hajléktalanokat "űznek el a városból". A riportban a szerkesztő hangsúlyozta: mindez azt mutatja, hogy a kormány "a tetszése szerint alakítja át a világot", és a látogatónak a budapesti állapotok alapján az a benyomása keletkezik, hogy "ez így is marad, amíg a magyar polgárok saját maguktól nem akarnak változtatni semmin".

http://www.daserste.de/information/politik-weltgeschehen/morgenmagazin/reportagen/Europatour-Ungarn-Gehirnwaesche-fuer-das-Volk-100.html

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com