Külföldi sajtó Magyarországról - Németország

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap és a Der Spiegel című hírmagazin vezércikkben foglalkozott Magyarországgal szombaton az európai menekültválsággal kapcsolatban.Frankfurter Allgemeine ZeitungA FAZ Kerítések Európában című írásában a szerző, Reinhard Weser kiemelte: amikor a nagy és gazdag Németország erős államigazgatása az országba érkező emberek nagy száma miatt már alig bírja regisztrálni és rendesen ellátni őket, nem meglepő, hogy a kisebb és gazdaságilag sokkal gyengébb délkelet-európai államok úgy érzik, hogy túlterheltek, még akkor is, ha a menekültek nem akarnak náluk maradni, hanem csak átvonulnak.

Ezért érthető, hogy a kormányok segítségért kiáltanak, és az Európa tétlenségére vonatkozó magyar bírálatok némiképp jogosak, akármennyire is "ócska és gyalázatos Orbán Viktor viselkedése és retorikája a menekültekkel szemben" - fogalmaz a szerző.

"A magyar válasz erre a válságra természetesen halálos veszély Európa jövőjére" - olvasható a FAZ első oldalán közölt írásban, amely szerint az uniós külső határon épített, majd következő lépésben az EU-tag Horvátországgal közös határon továbbépítendő kerítés logikája alapján "további kerítések következnek" majd, amelyek keresztül-kasul húzódnak Európában, és nemcsak drótkerítések, hanem "politikai, gazdasági, emberi" kerítések is.

Ez pedig nem oldja meg a menekültproblémát, viszont "sok újabb problémát teremt" - tette hozzá a szerző. Kiemelte: nem tudja senki, hogy tartósan miként kellene kezelni ezt a "népvándorlást", éppen ezért összetartásra van szükség az EU-ban a válság rövid távú kezelésében, a külső határok biztosításában és a menekültek "emberhez méltó" befogadásában és elosztásában.

Mindez a jövő heti uniós tárgyalásokra nézve azt jelenti: a kelet- és a közép-európaiaknak meg kellene fontolniuk, hogy az ukrajnai orosz agresszió miatt könnyen az uniós partnerek szolidaritására szorulhatnak, Berlinnek pedig nem lenne szabad "többségi szavazással fenyegetőzni".

http://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/europa/zaeune-in-europa-eine-toedliche-gefahr-fuer-europas-zukunft-13811238.html

A Der Spiegel Az öreg kontinens címmel közölt vezércikket Peter Müllertől, aki kiemelte: "az EU veszélybe került a menekültválságban, megóvásához nyomásgyakorlás és megértés szükséges". A szerző egyebek között kifejtette: a kelet-európai uniós tagországok a csatlakozással aláírták, hogy elfogadják az EU értékeit, és erre "emlékeztetni" kellene a menekültek elosztását szolgáló rendszer kiépítésére irányuló törekvéseket "blokkoló" tagállamokat.

Az uniós szerződés alapján akár a tagsági jogok felfüggesztése is lehetséges a közös értékeket, például az emberi méltóság tiszteletét tartósan megsértő tagállamok esetében, és erről a menekültekkel való bánásmódra tekintettel Magyarország esetében "legalább el kellene gondolkodni" - áll a Der Spiegel írásában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com