Külföldi sajtó Magyarországról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap és a liberális Süddeutsche Zeitung kommentárban foglalkozott Magyarországgal a felsőoktatási törvény módosításával, illetve a menekültüggyel kapcsolatban.Reinhard Veser a FAZ-ban kiemelte: ha "elszigetelt esetről" lenne szó, akkor talán "a hivatali butaság különlegesen kirívó példájáról" lehetne beszélni azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány "galléron akar ragadni" egy nemzetközileg kiemelkedő hírű egyetemet, amely semmibe sem kerül az államháztartásnak, "de Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem buta", és a Közép-európai Egyetem "ellen irányuló" felsőoktatási törvény egy nagyobb kép része.

A szerző szerint a kormányfő hét évvel ezelőtti választási győzelme óta hatalma kiterjesztésére és "a demokratikus nyilvánosság játékterének korlátozására" törekszik. Lépései ezen az úton külön-külön "nem különösebben drámaiak", ezért a velük szemben megfogalmazott kritika "szinte hisztérikusnak" hat, de együttvéve hozzájárultak ahhoz, hogy "Magyarország egyre inkább több hasonlóságot mutat az EU-tól keletre fekvő autoriter rezsimekkel, mint egy nyílt demokráciával" - írta a FAZ szerzője, hozzátéve: mindez "különösen egyértelművé" válik a következő tervezett lépés, a civil szervezetekről szóló, "orosz példa" alapján készített törvény ügyében.


A Süddeutsche Zeitungban Heribert Prantl azt írta: Orbán Viktor úgy viselkedik, mint "fejsze az erődben"; "Magyarországon kivágta az emberi jogokat és felaprította a menekültjogokat", és senki sem szállt szembe vele.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Éppen ellenkezőleg, Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke "Orbánnal smúzolt", Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációs biztos pedig úgy tett, mintha a gondokat szőnyeg alá tudná söpörni.


Ez arra bátorította Orbánt, hogy "még féktelenebbül tomboljon". Új menekültügyi törvénye "gyakorlatilag a menedékjog felszámolását" jelenti, és mindent megtesz azért, hogy "lehetetlenné tegye Magyarországot uniós országként" - tette hozzá Heribert Prantl. Kiemelte: az uniós tagállamok "későn, túl későn reagáltak az inzultusra". Az EU-nak, "amelynek szabályait így megcsúfolják, elő kell vennie és használnia kell szankciós eszközeit" - írta a Süddeutsche Zeitung szerzője.


Európának meg kell állítania Orbánt címmel jelent meg kommentár a Der Standard című osztrák újság szerdai számában. Gregor Mayer budapesti tudósító szerint Orbán Viktor autoriter rendszert épít ki, és az egész kormányzását ennek a célnak veti alá. Mayer úgy véli, hogy a magyarországi demokrácia leépítése és a civil szervezetekkel szembeni hadjárat ellentmond az unió értékeinek.


A cikkíró szerint az EU eddig inkább passzív és "bátortalan" volt a "szemtelen" magyarországi lépésekkel szemben. "Ha Európa nem állítja meg sürgősen ezt a +hamis budapesti prófétát+, akkor ő populista elvbarátaival együtt tönkre fogja tenni Európát" - állapítja meg a budapesti tudósító.
http://derstandard.at/2000055781681/Demokratieabbau-in-Ungarn-Europa-muss-Orban-stoppen


Orbán Viktor politikájáról és az EU hozzáállásáról közölt elemzést a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyével összefüggésben a The Guardian hasábjain Timothy Garton Ash brit történész és publicista, "Tudjuk, mivel jár az appeasement. Ezért kell kiállnunk Orbán Viktorral szemben" címmel. A baloldali brit napilap online kiadásán szerdán megjelent cikkében Ash azt írja, hogy véget kell vetni az "appeasement", a kiegyezés gyakorlatának, és ha Magyarország "antiliberális, nacionalista miniszterelnöke" kitart az ország legjobb és legfüggetlenebb egyetemének bezárására tett kísérletei mellett, és folytatja a liberális demokrácia aláásását sok más módon, akkor az Európai Unió jobbközép pártjai alkotta csoportnak ki kell vetnie őt soraiból. A szerző szerint ellenkező esetben azok a folyamatos deklarációk, amelyekben az Európai Néppárt (EPP) ad kifejezést hűségének bizonyos általános értékekhez, annyit sem érnek, mint a papír, amelyre e deklarációkat írják.


Garton Ash szerint Magyarország híres a szalámijáról, Orbán pedig a szalámitaktika mestere. E kifejezés Rákosi Mátyástól ered, most pedig az antikommunista Orbán Viktor szeleteli fel a liberális demokráciát egy EU-tagállamban, mindegyik szeletet avatott módon olyan vékonyra vágva, hogy európai partnerei szerint egy-egy ilyen szelet önmagában legfeljebb hangos morgolódásra adhat okot - fogalmaz a szerző.


A szerző szerint az Orbán által Magyarországon épített rendszer "még nem fasizmus", de a nyelvezet, amely "ragadozónak állít be egy zsidó milliárdost", és hangyáknak bélyegez emberi lényeket, "fasisztoid". https://www.theguardian.com/commentisfree/2017/apr/12/viktor-orban-appeasement-merkel-centre-right-hungary?CMP=twt_gu


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com