Különleges kötelék egy fotós örökbefogadott és saját lánya között

Anna Larson fotózással foglalkozik és az Egyesült Államokban él. Ezt a fotószériát először csak saját szórakoztatására alkotta meg, hiszen meg akarta örökíteni, ahogy két lánya együtt játszik.

Csodálatos volt megörökíteni a két lány között lassan virágzó barátságot, miközben felfedezték lassan saját személyiségüket is. Ez a két lélek a világ két különböző pontján született és az örökbefogadás tette lehetővé, hogy elválaszthatatlanok legyenek. A fotós tervezi továbbra is lencsevégre kapni a lányok közös pillanatait.


Édesanyaként Anna nagyon szereti megörökíteni az emberek közötti különleges, mindennapi kapcsolatot. Naponta fotózza a gyerekeit, de szereti mások történeteit is figyelemmel kísérni. Elmondta, hogy az élet minden egyes pillanatát meg szeretné örökíteni, hiszen a képeken keresztül felelevenednek bennünk a különleges történetek is. Két lányának kapcsolatát is érdemes megnézni, hiszen a képek csodálatosra sikerültek.


adopted-sister-family-photography-semenesh-haven-anna-larson-2 adopted-sister-family-photography-semenesh-haven-anna-larson-3 adopted-sister-family-photography-semenesh-haven-anna-larson-4 Anna-Christine-Photography-5__880 Barely-Different__880 Barely-Different1__880 Barely-Different2__880 Barely-Different4__880 Barely-Different5__880 Barely-Different6__880 Barely-Different7__880 Barely-Different8__880 Barely-Different10__880 Barely-Different11__880 Barely-Different12__880 Barely-Different13__880 Barely-Different14__880 Barely-Different16__880


forrás: BoredPanda

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com