Külügyminiszter: Kína nem fogja hagyni, hogy bárki megingassa Hongkong stabil fejlődését

Kína nem fogja hagyni, hogy bárki megingassa Hongkong stabil fejlődését, illetve az "egy ország, két rendszer" elvét - foglalt állást csütörtökön kiadott közleményében Vang Ji kínai külügyminiszter.Vang Ji William Cohen volt amerikai védelmi miniszterrel találkozott Pekingben, és a találkozón pedig ismertette Peking álláspontját arról a - hongkongi tiltakozókat támogató - amerikai törvényjavaslatról, amelyet a héten a washingtoni szenátus és a képviselőház is megszavazott.

    
A jogszabály életbe lépését követően az Egyesült Államoknak évente értékelnie kellene Hongkong speciális státuszának állapotát, és felül kellene vizsgálnia a városnak nyújtott támogatást Hongkong pénzügyi és emberi jogi helyzetének függvényében.

A törvény egyúttal megbízná az Egyesült Államok elnökét, hogy szankciókat szabjon ki mindazokra, akik csorbítják az emberi jogokat a különleges közigazgatási státusszal bíró területen. Ahhoz, hogy a javaslat törvénnyé váljon, már csupán az amerikai elnök aláírása szükséges.
    

A kínai külügyminiszter közleményében felteszi a kérdést: hogyan beszélhet demokráciáról az, aki saját nemzeti törvényeivel kíván egy másik ország belügyeibe avatkozni; majd azzal folytatja: hogyan beszélhet emberi jogokról olyan, aki figyelmen kívül hagyja a hongkongi radikálisok által okozott károkat. A kínai külügyi tárca vezetője szerint a törvényjavaslat valódi célja, hogy Hongkongot káoszba, sőt egyenesen pusztulásba sodorja. Amellett, hogy a javaslattal beavatkozik Kína belügyeibe, Washington súlyos károkat is okoz a hongkongiak alapvető érdekeit illetően - vélekedik Vang.
    

Hongkongban immár csaknem fél éve zajlik az a tüntetéshullám, melyet egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal szembeni általános tiltakozássá alakult. A demonstrációkon a rendőrség rendszeresen összecsap a gyakran fémrudakkal, Molotov-koktélokkal, téglákkal és íjakkal, nyilakkal felfegyverzett tüntetőkkel, akiknek megfékezésére könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat, illetve egyes esetekben már éleslőszert is bevetett.
    

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alatt különleges jogokkal bír. A Nagy-Britanniával 1997-ben között megállapodás szerint Kína 50 évre magas szintű autonómiát garantált Hongkongnak, ám az ott lakók közül sokan úgy érzik, Peking egyre növeli befolyását a városban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com