Kutató: az Osztrák Néppárt és a Szabadságpárt koalíciója a legvalószínűbb

Molnár Tamás Levente, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az a legvalószínűbb, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a tőle jobbra álló Osztrák Szabadságpárt lép koalícióra a vasárnapi, előrehozott parlamenti választások után.A kutató az M1 aktuális csatornán pénteken felidézte: az ÖVP és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) közötti nagykoalíció tizenegy éve van hatalmon, szerinte ez az együttműködés "elfáradt" és az osztrák emberek is változást szeretnének.

    
Úgy folytatta: ha a nagykoalíció nem folytatja munkáját, két forgatókönyv lehetséges. Az egyik, a kevésbé valószínű, hogy a szociáldemokraták az FPÖ-vel fognak össze, ami szövetségi szinten nem fordult elő, viszont Burgenlandban ilyen összetételű vezetés van. Nagyobb az esély arra, hogy az ÖVP és és az FPÖ alkot koalíciót - mondta, rámutatva, hogy Sebastian Kurz ÖVP-elnöknek, és Heinz-Christian Strachének, az FPÖ vezetőjének álláspontja "egyre jobban közeledett egymáshoz".
    

Molnár Tamás Levente úgy fogalmazott: Sebastian Kurz "összezárta saját táborát", és jobbról nyitottá tette, ezáltal el tudott hozni szavazókat az FPÖ-től. Kérdés azonban - tette hozzá -, hogy ez a rövid távon sikeres stratégia hosszú távon mit eredményez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com