Kvótával növelnék a női képviselők számát az ukrán parlamentben

A nemek arányát szabályozó kvóta bevezetését indítványozták ukrán képviselők annak érdekében, hogy több női tagja legyen a jövőben a törvényhozásnak - adta hírül csütörtökön a Kommerszant-Ukrajina című napilap.

5688811_nagyA parlamenthez benyújtott törvényjavaslat értelmében csak azok a pártok indulhatnának a választásokon, amelyeknek a listáján legalább 35 százalék a nők aránya.

Az indítványt két kormánypárti és két független képviselő nyújtotta be, három férfi és egy nő.

"Jelenleg az ukrán törvényhozásban mindössze 9,6 százalék a női képviselők aránya, ami az európai államokat figyelembe véve rendkívül alacsony" - indokolták a javaslatukat az előterjesztők. Példaként hozták a skandináv államokat, rámutatva arra, hogy Norvégiában 39 százalék, Finnországban 40, Svédországban pedig 45 százalék a nők aránya a parlamentben.

A lapnak nyilatkozó szakértők és nőjogi szervezetek képviselői ugyanakkor nem értenek egyet azzal, hogy kötelező kvótákkal megoldható a probléma Ukrajnában. Rámutattak arra, hogy a kezdeményezés inkább Ukrajna európai uniós közeledéséről szól, mint a női egyenjogúság megteremtéséről. Másrészről nem biztosítja a női képviselők létszámának növekedését, hiszen a kvóta úgyis teljesíthető, ha a nőket a lista végére teszik, ahonnan aligha kerülnek be a törvényhozásba.

A tekintélyes Razumkov intézet politikajogi programigazgatója felvetette azt a kérdést, hogy miért éppen 35 százalékban, nem pedig 50 százalékban határoznák meg a kvótát. "A 35 százalékos arány talán nem diszkriminatív?" - jegyezte meg a szakértő. Felhívta a figyelmet arra az eshetőségre is, hogy egy párt listáján azért szerepelhetnek kevesebb arányban női jelöltek, mert nincs annyi nő, aki indulni szeretne a képviselőségért. Kijelentette, hogy ilyen esetben nem látja indokoltnak egy párt kizárását a választásokon való részvételből.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com