Lavrov a Balkánról és a Közel-Keletről is tárgyalt Ljubljanában, kutatási megállapodást írt alá

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A Balkán stabilitásáról, a közel-keleti helyzetről és Ukrajnáról is tárgyalt Karl Erjavec szlovén és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Ljubljanában, továbbá megállapodást írtak alá egy, a második világháborút kutató nemzetközi központ létrehozásáról .Lavrov a találkozót követő közös sajtótájékoztatón kijelentette: Oroszország kész együttműködni bármelyik országgal, ha az az egyenlőségen, a nyitottságon és a közös érdekek tiszteletben tartásán alapszik. Úgy vélte: szükségtelen és káros bárkit is megkérdezni arról, kinek az oldalán áll.

    
Erjavec kiemelte, hogy Szlovéniának kötelessége kiegyensúlyozott politikát folytatni, sem Amerika-, sem orosz pártit, hanem saját érdekeinek megfelelőt. Mindazonáltal hozzátette: természetesen tiszteletben tartva kötelezettségeit a nemzetközi szervezetek felé. A két tárcavezető egyetértett abban, hogy Szlovénia és Oroszország kapcsolata szerteágazó és magas színvonalú. A két ország politikai, gazdasági, kulturális és tudományos téren is együttműködik. Ennek keretében a két miniszter szerdán aláírt egy szándéknyilatkozatot egy, a második világháborút kutató nemzetközi központ maribori létrehozásáról. A beruházás várhatóan 2,5 millió euróba kerül, s az építkezést Oroszország finanszírozza.
    

Erjavec jelezte, hogy a Nyugat-Balkán stabilitása egyben Európa stabilitásának is a garanciája. Orosz kollégájával közös véleményük, hogy azon túl, hogy a nyugat-balkáni országoknak meg kell oldaniuk vitáikat egymás között, a régiónak a külföldi harcterekről visszatérő radikális iszlamistákkal, valamint a fiatal és képzett munkaerő elvándorlásával is meg kell küzdenie - hangsúlyozta.
    

Lavrov több kritikát is megfogalmazott a Nyugattal szemben, amely szerinte feltételül szabta a nyugat-balkáni országoknak, hogy szakítsák meg a kapcsolataikat Oroszországgal. Mint mondta: a vagy-vagy hozzáállás miatt került Ukrajna is válságba. Szíriával kapcsolatban elmondta: minden etnikai, vallási csoportnak, beleértve a szíriai kurdokat is, tiszteletben kell tartania az ország területi egységét és szuverenitását.


Majd bírálta az Egyesült Államokat, amely szerinte a kurdok autonómiájának támogatásával nem járul hozzá a probléma megoldásához. Másrészről a szíriai kormánynak is tiszteletben kell tartania a szuverenitást és a párbeszédet minden közösséggel, így a kurdokkal is - húzta alá Lavrov. Az orosz külügyminiszter még az este kétnapos látogatásra Belgrádba utazott, ahol Aleksandar Vucic államfővel, Ana Brnabic kormányfővel és Ivica Dacic külügyminiszterrel tárgyal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com