Lavrov: az Európai Unió együtt dúdol Washingtonnal

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Az Európai Unió rögtön az orosz-amerikai csúcs után elkezdte "boldogan együtt dúdolni" az Egyesült Államokkal, hogy Moszkvának a Nyugat elvárásainak megfelelően kell változtatnia viselkedésén a kapcsolatok normalizálása érdekében - írta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn a Kommerszant című napilapban és a Rosszija v globalnoj polityike című folyóiratban megjelent cikkében.Lavrov A jogról, a jogokról és a szabályokról című cikkében emlékeztetett arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök genfi csúcstalálkozóján, ahogy azt az orosz vezető a nyilvánosság előtt is elmondta, arról volt szó, hogy minden területen szigorúan a paritás és a kölcsönösen elfogadható érdekegyensúly alapján lehet eredményt elérni. A tárcavezető szerint a tárgyalások során ezzel szemben nem hangzott el ellenvetés.
    

Ám a tárgyalásokat követően az amerikai fél arról kezdett el beszélni, hogy Moszkvát a csúcson egyértelműen figyelmeztették, és követeléseket fogalmaztak meg vele szemben. Elhangzott az a fenyegetés is, hogy ha Oroszország néhány hónapon belül nem fogadja el a Genfben felvázolt "játékszabályokat", akkor újabb nyomásnak lesz kitéve.
   

"Különösen jelzésértékű, hogy rögtön a tárgyalásokat követően Washington a korábbi betokosodott álláspontját kezdte el hangoztatni, annál is inkább, mert az európai fővárosok, ráérezve a +nagy testvér+ hangulatára, azonnal aktívan és örömmel kezdtek el együtt dúdolni vele.

Nyilatkozataik lényege, hogy készek normalizálni a kapcsolatokat Moszkvával, de csak azután, hogy változtatott a magatartásán" - írta az orosz diplomácia vezetője.
   

Megjegyezte: pedig még nem is tudni, hogy a gyakorlatban hogyan zajlanak majd a Genfben az együttműködés ügyében elért kölcsönös egyetértés konkretizálásáról folytatandó orosz-amerikai konzultációk. Lavrov szerint a nyugati országok vezetőinek az orosz-amerikai csúcsot megelőző találkozói azt a benyomást keltették, hogy céljuk a Moszkvával való viszony "nyilvános szolidarizálására" való felkészülés volt. Emlékeztetett arra, hogy Genfet megelőzően tartották a G7-csoport cornwalli és a NATO brüsszeli csúcstalálkozóját, Biden pedig találkozott Charles Michellel, az Európai Tanács és Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.
    

Az orosz miniszter rámutatott, hogy a cornwalli és a brüsszeli dokumentumok a "szabályokon alapuló világrend" koncepciójának előmozdításáról szólnak, ellensúlyozandó a nemzetközi jognak az elsősorban az ENSZ Alapokmányában rögzített egyetemes elveit. "A Nyugat mindenki számára világossá akarta tenni: egységesebb, mint valaha, és a nemzetközi színtéren csak azt teszi, amit helyesnek tart, miközben másokat - különösen Oroszországot és Kínát - arra kényszerít, hogy az általa kijelölt irányt kövessék" - írta Lavrov.
    

Kifogásolta, hogy a Nyugat kerüli az általa emlegetett "szabályoknak", valamint annak a kérdésnek a kifejtését, hogy miért van szükség rájuk, ha a nemzetközi jognak több ezer általánosan elismert eszköze van, amelyek egyértelműen rögzítik az államok kötelezettségeit, valamint a teljesítésük ellenőrzését szolgáló átlátható mechanizmusokat.
    

"A nyugati +szabályok+ +szépsége+ éppen a konkrétumok hiányában rejlik: amint valaki a Nyugat akaratával szemben cselekszik, a Nyugat azonnal +szabályszegést+ jelent be (tények bemutatása nélkül), és kijelenti, hogy +joga van megbüntetni+ a szabályszegőt" - fogalmazott a külügyminiszter. Álláspontja szerint a konkrétumok hiánya szabad utat nyit az önkénynek, a versenytársak gátlástalan módszerekkel történő visszaszorítása érdekében. Ez Lavrovot Oroszország "hetyke" kilencvenes éveire emlékeztette, amikor ezt a magatartást úgy hívták, "fogalmak szerint cselekedni".
   

"A szankciók és a szuverén kormányokra való jogellenes nyomásgyakorlás más eszközei használatának fokozásával a Nyugat a totalitarizmust erőlteti rá a világ ügyeire, birodalmi, neokolonialista álláspontot képvisel más országokkal szemben: vezessétek be otthon azt a demokráciamodellt, amelyre szükségünk van, de a külügyekben ne törődjetek a demokráciával, mi mindent magunk döntünk el, maradjatok csendben, különben megbüntetünk benneteket" - írta.
   

A "szabályokon alapuló világrend" koncepciójának bevezetésével a Nyugat célja, hogy a kulcsfontosságú témákról szóló vitákat a számára kényelmes fórumokon folytassa le, amelyekre a másként gondolkodók nem kapnak meghívást. Lavrov szerint az ilyen rend a kettős mérce megtestesítője. Példaként említette, hogy a Nyugat a népek önrendelkezési jogát a számára kedvező esetekben - a Malvin-szigetek (Falkland-szigetek) és Koszovó esetében - abszolútumként ismerte el, a Krím esetében azonban elítélte. De a "szabályok" fogalma nemcsak a nemzetközi jog, hanem "az emberi természet elleni támadásban" is megnyilvánul.
    

"Egy sor nyugati ország iskoláiban a tanterv részeként arról győzködik gyerekeket, hogy Jézus Krisztus biszexuális volt. A +felvilágosult Európában+ a józan politikusok azon kísérletei, hogy megvédjék a gyerekeket az agresszív LMBT-propagandától, militáns tiltakozásra találnak. Támadás zajlik minden világvallás alapjai és a bolygó kulcsfontosságú civilizációinak genetikai kódja ellen" - hangsúlyozta Lavrov.
    

A miniszter leszögezte, hogy a komoly, önbecsüléssel bíró országok soha nem hagyják, hogy az ultimátumok nyelvén tárgyaljanak velük, és csakis a méltányos párbeszédet tartják célravezetőnek a kérdések megoldásában. "Mindig is nyitottak voltunk az őszinte párbeszédre mindazokkal, akik kölcsönös hajlandóságot mutatnak arra, hogy a nemzetközi jog szilárd és sérthetetlen alapjain keressék az érdekek egyensúlyát. Ezek a mi szabályaink" -írta Szergej Lavrov.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com