Lavrov: példátlan, hogy NATO-országok nem engedik át az orosz külügyminiszter gépét

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Példátlan és felháborító, hogy a NATO egyes országai megtagadták az orosz külügyminisztert szállító repülőgéptől a Szerbiába való átrepülést - jelentette ki Szergej Lavrov hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján.Lavrov a tervek szerint hétfőn és kedden Szerbiába látogatott volna, de vasárnap estére kiderült: Montenegró, Észak-Macedónia és Bulgária elutasította, hogy átengedje légterén az orosz külügyminisztert szállító repülőgépet. A tárcavezető, akit a belgrádi tárgyalásokon hétfőn az ottani orosz nagykövet helyettesített, nemzetközi online sajtótájékoztatót tartott Moszkvában.
    

"Tegnap este és ma reggel sok kérdést kaptunk a médiától arról, hogyan reagáltunk az Észak-atlanti Szövetség egyes tagjainak arra a példátlan döntésére, hogy megakadályozzák az orosz külügyminiszter látogatását a Szerb Köztársaságba. Megtörtént, ami elképzelhetetlen, megértem az érdeklődést, amelyet önök e felháborító cselekedetek értékelése iránt tanúsítottak" - mondta.
    

Lavrov cinikusnak, de már nem meglepőnek nevezte, hogy a Nyugat megfosztja Szerbiát a partnerválasztás szabadságától. "Most ezt az elvet (a partnerek szabad megválasztásának szabadságának elvét), amelyet a Nyugat helyezett mindenek elé, maga a Nyugat tiporta el. Szerbiának a Nyugat szempontjából nem szabad megválasztania, nem szabadna szabadon megválasztania partnereit" - mondta Lavrov.
   

 "Gyakorlatilag teljesen megfosztottak egy szuverén államot a külpolitikához való jogához. Szerbia nemzetközi tevékenységét blokkolták, legalábbis egyelőre orosz irányban" - mondta Lavrov. Az orosz diplomácia vezetője bejelentette, hogy mielőbbi moszkvai látogatásra hívta meg szerb hivatali partnerét, Nikola Selakovicot, és kifejezte reményét, hogy "az illemről leszokott Brüsszel és kliensei" nem fogják megakadályozni ebben.
    

"Brüsszel irányvonala a Balkánon és Ukrajnában lényegében ugyanaz, csak amíg a Balkánon az EU azoknak kedvez, akik a szerbek érdekeit sértik, addig Ukrajnában a NATO és az EU egy olyan rendszert támogat, amely már régóta hadat üzent mindennek, ami orosz" - mondta az orosz külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője leszögezte: az ellenséges intézkedések, amelyek meghiúsították Lavrov belgrádi látogatását, ha meg is változtatták valamelyest a menetrendet, nem tudják jelentősen megzavarni Moszkvának a barátságos országokkal folytatott viszonyát.
   

Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház alelnöke hétfői Telegram-bejegyzésében "rendkívül kemény", a diplomáciai tiltakozáson túlmenő, közös gyakorlati ellenlépéseket sürgetett Oroszország és Szerbia részéről a légterüket a Lavrov gépe előtt lezáró három balkáni ország ellen. A szenátor hangot adott álláspontjának, mely szerint a három NATO-tagország nem önállóan, hanem amerikai befolyás hatására döntött így.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com