Lavrov: senki sem siet a tálibok elismerésével

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:  Egyetlen ország sem siet a tálibok hivatalos elismerésével, Oroszország is az új afgán vezetés konkrét intézkedéseinek mérlegelésével fog dönteni az ügyben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak Dusanbéban, ahol a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) a csúcstalálkozóját tartja.Lavrov szerint egyelőre mindenki csak az olyan folyó ügyekben tárgyal a Kabulban hatalomra jutott radikális iszlamistákkal, mint a biztonság, az állampolgári jogok biztosítása és a diplomáciai képviseletek rendes működésének biztosítása. Mint mondta, a tálibok megígérték, hogy harcolni fognak a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem ellen, elejét veszik az Afganisztán területéről a szomszédos országok ellen kiinduló terrortámadásoknak, valamint azt állították, hogy nem áll szándékukban destabilizálni a szomszédjaikat, és az afgán társadalom valamennyi szegmensét képviselő kormányt fognak felállítani.
    

"Mi, miként a világ országainak túlnyomó többsége, üdvözöltük ezt a megközelítést, és most azt figyeljük, hogy miként valósul meg a gyakorlatban. Természetesen még túl kevés idő telt el ahhoz, hogy végleges következtetéseket vonjunk le" - mondta Lavrov. "A jelen szakaszban aktuális kérdésekben állunk velük kapcsolatban, elsősorban azokban, amelyek a közép-ázsiai szomszédainkat fenyegető kockázatok elhárításával kapcsolatosak" - tette hozzá.
    

Mint mondta, Moszkva semmilyen feltételt nem támaszt a tálibokkal szemben, és arra figyel, hogy teljesítik-e az önként vállalt kötelezettségeiket. Sztanyiszlav Zasz, az ODKB főtitkára a sajtónak elmondta: a védelmi szövetség tagjai egységesek abban, hogy segítséget nyújtanak Tádzsikisztánnak, ha kiéleződik a helyzet az Afganisztánnal közös határán. A tisztségviselő ezt azután mondta el, hogy Dusanbében Oroszország, Fehéroroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán külügy- és védelmi miniszterei, valamint nemzetbiztonsági titkárai megvitatták az afgán helyzetet. Erről kiadott közös közleményében az ODKB sürgette az ottani polgári lakosság humanitárius segélyezésének kiterjesztését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com