Leállítja drónbeszerzési projektjét a német hadsereg

Leállítja több milliárd eurós drónbeszerzési projektjét a német hadsereg (Bundeswehr) - jelentették német hírportálok kedden.A szövetségi parlament (Bundeswehr) védelempolitikai bizottságának megküldött bizalmas tájékoztatóra hivatkozó jelentés szerint a Bundeswehr légi felderítő képességének fejlesztését szolgáló Pegasus programot át kell alakítani, mert az eredetileg megvásárolni tervezett drón, a Northrop Grumman amerikai konszern Triton nevű járművének fejlesztése várhatóan nem fejeződik be a NATO-nak megígért határidőre, 2025-re, a 2,4 milliárd eurós (800 milliárd forint) kiadást pedig nem lehet finanszírozni.

   
A Bundeswehrnél másodszor fújtak le drónbeszerzési projektet, amelyben a Northrop Grumman az együttműködő partner. Az első eset 2013-ban volt, akkor a Global Hawk nevű drón - a Triton elődje - német igényeknek megfelelő változatának kifejlesztését állították le, miután elköltöttek már rá nagyjából félmilliárd euró közpénzt.  A döntést azzal indokolták, hogy ésszerűtlenül sok pénzbe kerülne olyan állapotba hozni a pilóta nélküli repülőgépet, hogy a siker esélyével próbálkozhassanak az európai és a német repülési engedély beszerzésével. A fő probléma az volt, hogy az amerikai partner a helyi jogszabályoknak megfelelően nem adta ki a jármű teljes tervdokumentációját, amely nélkül viszont nem lehet repülési engedélyt szerezni. Ezért egy sor amerikai gyártású alkatrészt, berendezést ki kellett volna cserélni a már elkészült prototípusban.
    

A Triton esetében a fejlesztés elhúzódása és a költségek megszaladása miatt állították le a projektet. A Bundestag szakbizottságának küldött tájékoztató szerint alternatív megoldásként azt javasolják, hogy vásároljanak három Global 6000 típusú repülőgépet a Bombardier-től. Ez a típus ugyan úgynevezett business jet, személyszállító gép, amelyet jellemzően üzletemberek használnak, de átalakítva alkalmas katonai felderítő műveletekre, és más nemzetek légiereje is használja ilyen célra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com