Lefejezték Josip Broz Tito köztéri szobrát a szlovéniai Velenjében

Lefejezték Josip Broz Tito egykori jugoszláv vezető köztéri bronzszobrát a szlovéniai Velenjében - közölte pénteken a celjei rendőrség és a helyi önkormányzat. A hatóságok rövid időn belül azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt.A vandalizmust egy járókelő jelentette be, aki azt látta, hogy egy férfi nagy fémtárgyat emel be autójába a Tito téren álló szobor közelében, majd elhajt.

A rendőrség tájékoztatása szerint a járőrök nem sokkal később megállítottak egy, a leírásnak megfelelő járművet, amelyen két eltérő horvát rendszámtábla volt.

A 49 éves, Velenje környéki sofőr csomagtartójában megtalálták a szobor leválasztott fejrészét. A rendőrség helyszíni szemlét tartott, és rongálás miatt eljárást indított.

A velenjei önkormányzat közölte: a szobor helyreállítását mielőbb meg akarják kezdeni, amint elkészül a kárfelmérés, és az ügyészség engedélyezi a lefoglalt szoborrész átvételét. A városvezetés határozottan elítélte a történteket, hangsúlyozva, hogy Velenjében nincs helye vandalizmusnak és a kulturális örökség elleni támadásoknak.

Peter Dermol polgármester kijelentette: mindent megtesznek a történelmi és kulturális értékek védelméért, és kártérítést követelnek majd az elkövetőtől. A Tito-szobor a neves horvát szobrász, Antun Augustincic alkotása. A hat méter magas művet 1999-ben állították fel helyi kezdeményezésre, csaknem húsz évvel azután, hogy Tito - a második világháborús partizánmozgalom vezetője és a kommunizmus idején Jugoszlávia több évtizedes államfője - elhunyt. Velenje az 1950-es évektől Jugoszlávia egyik mintaprojektjeként fejlődött modern iparvárossá, ahol ma is jelentős számban élnek a volt jugoszláv köztársaságokból érkezett lakosok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com