Lefilmezte magát, ahogy az anyósülésről vezetve kamiont előz! – videó

Egy francia fiatal azzal akart menőzni, hogy az anyósülésről vezet. Ezért még le is filmezte magát vakmerő mutatványa közben. Sőt egy kamiont is kielőzött.


A jutalma azonban mindezért 2 év felfüggesztett börtönbüntetés lett és egy évre eltiltották a vezetéstől.

Na vajon miért?


Az eszement sofőr az őrültségét Spanyolországban követte el, úgy hogy közben mindent felvett. Aztán a felvételt feltöltötte a videó megosztóra, hogy megmutassa milyen vagány.

A videóra azonban felfigyelt a spanyol rendőrség is, és eljárást indítottak a fiatal ellen.

12816310065_447155c855

letöltésA leírás szerint az Eric P. nevű fiú a Barcelona melletti AP7 autópályán mutatványozott. A videó elején még csak unottan ásítozik, mintha ő csak utas lenne, aki beszól a sofőrnek. Aztán viccesen kijavítja önmagát, hogy nincs is sofőr, hanem ő nyúl át a bal oldalra és az anyósülésről vezet.

Már ez is életveszélyes, de ezt még megfejeli azzal, hogy kielőz egy kamiont, majd belenevet a kamerába, hogy milyen menő.

Miután a rendőrség is látta a videót, közzétett egy felhívást, amelyben az állt, hogy keresik a felvételen szereplő fiatalt, hogy "ne hagyjuk, hogy bárki játsszon az életeddel az utakon".

A francia férfi végül saját maga jelentkezett a rendőrségen és feladta magát.



Forrás: webbulvár

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com