Legalább két megyeelnökjelöltet akar indítani az MKP ősszel

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Legalább két megyeelnökjelöltet akar indítani a Magyar Közösség Pártja (MKP) az ősszel esedékes megyei választásokon - erősítette meg a felvidéki magyar párt Országos Tanácsa (OT) Inámban tartott ülésén szombaton. Menyhárt József, az MKP elnöke az OT tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón "nagyon tartalmasnak" minősítette a találkozót, amelyen - mint mondta - több, az MKP szempontjából nagyon fontos döntés is született. Rámutatott: az OT-ülés az ősszel esedékes megyei választások jegyében zajlott, felmérték lehetőségeiket, valamint módosítottak a párt alapszabályán is, ez utóbbit annak érdekében, hogy operatívabbá, gyorsabb reagálásúvá tegyék a pártot a választási felkészülés folyamatában.

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke kifejtette: az alapszabály-módosítás a jelöltlisták összeállításán változtat, úgy, hogy a jövőben a párt országos elnöksége fogja jóváhagyni a regionális struktúrák által összeállított listákat, ami a gyakorlatban felülbírálási lehetőséget ad a járási elnökségek, valamint a párt legfelsőbb vezetősége számára.

Az OT elnöke az MTI kérdésére elmondta: a párt vezetése május végére már kézhez kapja a megyei választások jelöltlistáját, ám ezek leadásának időpontja még nem ismert, mivel addig még módosulni fog a megyei választásokról szóló törvény. Őry Péter rámutatott: szó esett arról is, hogy hány helyen szeretne megyeelnökjelöltet indítani a párt. Az OT megerősítette, hogy legalább két megyében - a nagyszombati és a nyitrai megyékben - szeretnének jelöltet indítani, de elképzelhetőnek tartanak egy harmadik megyét is.

"Fontos, hogy a magyarság erőt mutasson fel és bizonyítsa, hogy tud megfelelő személyeket állítani ezekre a pozíciókra" - hangsúlyozta Őry Péter. Az MKP-nak jelenleg három megye képviselőtestületében van alelnöke, ami jelentős eszköz a régióban élő magyarok megsegítésére.    

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com