Légijáratok újabb százait törölték viharok miatt az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban hétfőn is több száz légijáratot töröltek, és számos útvonalon jelentősek a késések elsősorban az ország keleti és középső részét sújtó viharok miatt. A legnagyobb amerikai légitársaságok hétfőn 200 járatot nem tudtak elindítani, a hétvége ennél is kellemetlenebb volt az utazók számára, miután 1600 járatot kellett törölni, a késések több százezer utast érinttettek - jelentette a az amerikai sajtó.A késéssel érintett járatok száma hétfő reggelig már 760 volt. Ez ugyanakkor javulás a vasárnaphoz képest, amikor 8000 repülő nem tudtat időben elérni úticélját, szombaton szintén csaknem 8000 ezer járatot érintettek a késések. A legrosszabb a helyzet Chicago két repülőterén, a Midway és O'Hara légikikötőben. A várost vasárnap heves esőzések érték, a hatóságok villámárvizekre adtak ki figyelmeztetést.
    

Az elmúlt napok viharai a fővárost, Washingtont és környékét is sújtották. Csütörtökön Washington belvárosában, a Fehér Ház közelében a Lafayette Parkot érte villámcsapás, hárman meghaltak, köztük egy idős házaspár Wisconsinból, aki házassági évfordulóját megünnepelni utazott a fővárosba. Egy embert súlyos sérülésekkel még mindig kórházban ápolnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com