Lekéste a járatot a miniszter fia, ezért visszafordult a repülőgép

A többszöri figyelmeztetés ellenére sem szállt be a gépbe Mahdi al-Amiri, akit végül otthagyott a Middle East Airlines.MEA
Az utazási irodák nem győzik az utasok szájába rágja, hogy két órával az indulás előtt legyenek ott a reptéren, hogy kényelmesen elérjék a gépet, és figyeljenek oda, hogy ne az utolsó felszólításnál rohanjanak a beszállókapuhoz.

Mahdi al-Amiri, aki Libabonból akart Bagdadba repülni, azonban nem foglalkozott ezzel, és továbbra is nyugodtan időzött a business lounge-ban. A Middle East Airlines járata percekig várta az egyik iraki miniszter fiát, de végül úgy döntött a pilóta, hogy nem várakoztatja tovább az utasokat, és felszáll.

A történetnek azonban nem ez a befejezése, hanem csupán a kezdete, mert hamarosan megjelent Mahdi al-Amiri a beszállókapunál, ahol dühösen fogadta a hírt, hogy a repülő elment. A minisztergyerek ezt elfogadhatatlannak tartotta, és ezért hazatelefonál Bagdadba, hogy ne engedjék leszállni a gépet. 21 perccel később a bagdadi repülőtér értesítette az érintett járat pilótáját, hogy nem kapnak leszállási engedélyt, úgyhogy forduljanak vissza Bejrútba.

A Közel-Kelet Légitársaság igazgatója érthetően felháborodott, és közölte, hogy ez színtiszta nepotizmus, és ezért a viselkedésért aznap már egyetlen gép sem megy Bagdadba. Majd holnap újra megpróbálkozhat a hazajutással Mahdi al-Amiri, de addig nem.

A felháborítóan viselkedő minisztergyerek apja egyébként Hadi al-Amiri, aki Irak közlekedési minisztere, ám emellett még ő a Badr szervezet parancsnoka, ami egykor a síita milícia volt, valamint a miniszter szoros szövetségese Nuri al Maliki miniszterelnöknek.

Hadi Al Amiri PicA tárca az esettel kapcsolatban azt a nyilatkozatot adta ki, hogy szó sincs arról, hogy Mahdi al-Amiri miatt nem szállhatott le a repülőgép, hanem valójában reggel 9 után a kifutópályát tisztították, és ezért egy gép sem landolhatott.

A bagdadi reptér alkalmazottja ezzel szemben azt mondta, hogy az érintett időben zavartalan volt a légiforgalom, és harminc járat szállt le, tehát csak a bejrútit fordították vissza.

A történet természetesen hamar kikerült a közösségi médiába, ahol máris támadják a minisztergyereket. Egy Diana nevű lány például azt írta, hogy az egész olyan, mintha Szaddam Huszein fia, Udaj visszatért volna. Ő arról volt híres, hogy mindig önkényesen viselkedett.

(Forrás: keletport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com