Lelassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Jelentősen lassult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban, az egészségügyi minisztérium szerda reggeli kimutatása alapján a fertőzöttek számának növekedése továbbra is alacsony, a gyógyultaké felgyorsult, míg a járvány halálos áldozatainak száma stagnál a napi adatokban.Ez a helyzet lehetővé tette a kormánynak, hogy fokozatosan lazítson a közéletet és a gazdaságot március közepe óta korlátozó intézkedéseken. Szerda reggelig 7504-re emelkedett az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek száma, közülük eddig 2948 már felgyógyult a vírus okozta Covid-19 betegségből. Kedden a regisztrált fertőzöttek száma félszázzal, a gyógyultaké pedig több mint százzal emelkedett. A fertőzöttek számának növekedése már több mint egy hete jóval száz alatt van.

    
A betegség következtében elhunytak száma szerda reggelre egy újabb halálesettel 227-re emelkedett. A cseh kórházakban továbbra is 359 beteget ápolnak. Közülük mintegy ötvennél minősíthető súlyosnak a betegség lefolyása - mutat rá a hivatalos jelentés. Szerdáig 235 ezerre nőtt Csehországban az elvégzett laboratóriumi tesztek száma. Az utóbbi időben naponta 6-8 ezer tesztet végeznek.    


A cseh parlamenti alsóház kedd este május 17-éig újra meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt az országban március közepén elrendelt szükségállapotot, amely egyszerűbbé teszi járvány megfékezését célzó intézkedések meghozatalát. A kabinet most azt kérte a parlamenttől, hogy a szükségállapotot hosszabbítsa meg május 25-éig, tehát a korlátozó intézkedések tervezett végleges feloldásáig. Az ellenzéki pártok ezt elutasították, és végül a kommunisták kompromisszumos javaslatát fogadták el a képviselők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com