Lemondott a cseh kormánykoalíciós Kalózpárt elnöksége

Lemondott hétfőn a cseh kormánykoalíciós Kalózpárt elnöksége, miután a párt rendkívül gyenge eredményt ért el a hét végén tartott regionális önkormányzati és részleges szenátusi választáson.A 13 regionális önkormányzati közgyűlésben eddig a kalózoknak 96 képviselőjük volt, de a hét végi választások után háromra csökkent. A részleges szenátusi választáson pedig a kalózok egyetlen jelöltje sem jutott a második fordulóba.


„A kalózok sikertelensége a két legutolsó választásokon (EP, önkormányzati és szenátusi) személyesen nagy csapás számomra.

Megértettem, hogy a pártnak megújulásra van szüksége” – indokolta lemondását Ivan Bartos, a Kalózpárt elnöke, kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter. A Kalózpártnak három minisztere van az ötpárti kormányban, ők irányítják a külügyminisztériumot is.


„Tárgyalni fogok Ivan Bartossal, hogy tisztázzuk a helyzetet és megbeszéljük, hogyan tovább” - nyilatkozott újságíróknak Petr Fiala miniszterelnök. Petr Fiala kormányfő maga is bírálatok kereszttüzébe került, mert az általa vezetett Polgári Demokratikus Párt (ODS) a regionális önkormányzati választáson csak 106 mandátumot szerzett, messze lemaradva a választások győztesétől, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalomtól.


Martin Kuba, a polgári demokraták dél-csehországi elöljárója, aki pártjából egyedüliként megerősítette pozícióját a régiójában, szintén bírálta az ODS vezetésének politikáját. Andrej Babisra, az ANO elnökére utalva kijelentette, hogy „az anti-Babis politikának nincs értelme. Az ODS sikere Dél-Csehországban nem a pártközpont, hanem saját csapatom sikere” – mondta újságíróknak.


Vít Rakusan, a kormánykoalíciós Polgármesterek és Függetlenek (STAN) elnöke, kormányfőhelyettes és belügyminiszter hétfőn újságíróknak nyilatkozva kifejezte reményét, hogy a Kalózpártnak sikerül gyorsan megoldania belső problémáit, s nem sodorja veszélybe a kormányt. „Egy évünk van a képviselőházi választásokig. A kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a választóknak megmagyarázza lépéseit, és visszaszerezze bizalmukat” – jelentette ki Vít Rakusan, akinek fellépését és intézkedéseit belügyminiszterként a nehéz árvízi helyzetben a cseh sajtó és a közvélemény is kedvezően értékelte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com