Lemondott a Demokrata Párt vezetésének további három munkatársa

Lemondott kedd este az amerikai Demokrata Párt Országos Bizottságának (DNC) - a párt vezető szervének - további három munkatársa.

Miután a pártelnök, Debbie Wasserman Schultz már a demokraták philadelphiai konvenciója előtti napon kényszerűen benyújtotta lemondását, és helyét a nagy tekintélyű Donna Brazile vette át, megkezdődött az országos bizottság rendbetétele.

_90501823_0bcc963e-068c-412a-a35e-88ef2971ee85

Kedd este Amy Dacey, a DNC vezérigazgatója, Luis Miranda kommunikációs vezető és Brad Marshall pénzügyekért felelős vezető mondott le. A lemondásokról szóló közleményt Donna Brazile tette közzé, ő azonban nem említett okokat, csak megköszönte a három távozó munkáját.

Elemzők - így például a kongresszusi politikával és pártügyekkel foglalkozó The Hill című lap - szerint azonban egyértelmű, hogy a távozások azt jelzik: megkezdődött a sok skandalummal, de elsősorban a mintegy húszezer elektronikus levél kiszivárgásának botrányával terhelt pártvezetés "megtisztítása".

A nyilvánosságra került levelekből egyebek között az is kiderült, hogy a pártvezetés munkatársai között is voltak, akik Bernie Sanders, Hillary Clinton pártbeli korábbi vetélytársa ellen szervezkedtek.

A most távozó Brad Marshall például arról írt levelet a Kentuckyban és Nyugat-Virginiában dolgozó demokrata aktivistáknak, hogy ezekben a szövetségi államokban Bernie Sanders szenátor ellen fel kellene használni feltételezett ateizmusát. Mind a két államban ugyanis nagy lélekszámú evangéliumi keresztény közösség él, amely kifejezetten rossz szemmel nézi az ateizmust. A szintén most távozó Amy Dacey pedig például erre a levélre ráírta: "Ámen".

"Ezt a házat ki kell takarítani" - jelentette ki Bernie Sanders vermonti szenátor egyik szóvivője, Nina Turner.
Donna Brazile bejelentette azt is, hogy Tom McMahon vezetésével ideiglenes munkacsoport alakul az átalakítás irányítására.

"Ez a választás életem legfontosabb választása, és mindent elkövetek annak érdekében, hogy a legtehetségesebb munkatársakat gyűjtsük magunk köré, akik segítenek majd a küzdelemben, amellyel Hillary Clintont elnökké választjuk" - mondta Donna Brazile.

A demokrata pártvezetésbeli ellentmondásokat nem hagyták szó nélkül a republikánusok sem. Elnökjelöltjük, Donald Trump például azt mondta: "Clinton mindenről tudott, ami ott folyt. Tudta, hogy a rendszert elcsalják, hogy Bernie Sandersnek soha nem volt esélye" - fogalmazott Trump.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com