Lemondott a francia kormány (2.rész)

Benyújtotta a francia kormány lemondását hétfő reggel Manuel Valls miniszterelnök Francois Hollande államfőnek.

Manuel VallsAz elnöki hivatal közleménye szerint Hollande felkérte Vallsot arra, hogy újra ő alakítson kormányt, amelynek összetételét kedden jelentik be.
Hírmagyarázók szerint az átalakítás hátterében az állhat, hogy Benoit Hamon oktatási és Arnaud Montebourg gazdasági miniszter a hétvégén a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket bírálta, és arra szólított fel, hogy a Németország által szorgalmazott költségvetési fegyelem helyett inkább a fogyasztást és a beruházásokat támogassák.

Valls már vasárnap este elfogadhatatlannak nevezte a kormány gazdaságpolitikája elleni éles bírálatokat.
"Úgy véljük, hogy átléptünk egy határt abban az értelemben, hogy egy gazdasági miniszter nem foglalhat állást ily módon a kormány gazdasági irányvonaláról és egy olyan európai partnerről, mint Németország" - jelezték a francia hírügynökségnek a kormányfőhöz közel álló források. "A miniszterelnök úgy döntött, hogy lépni fog" - tette hozzá a forrás, de azt nem egyértelműsítette, hogy a gazdasági tárcavezetőnek távoznia kell-e a kormányból.

A Szocialista Párt baloldali szárnyához tartozó Montebourg hétfő reggel megerősítette a köztársasági elnök és a miniszterelnök által meghatározott gazdaságpolitikával szembeni fenntartásait. Ugyanakkor visszautasította azt a feltételezést, hogy megsértette a kormányzati szolidaritást. Azt is mondta: nem tudja, hogy el kell-e hagynia a kormányt, de ő ezt nem feltételezi.

"Nem hiszem, hogy meg kellene büntetni egy olyan minisztert, aki a kollegiális beszélgetéseken felvetett javaslataiba bevonja a franciákat" - hangsúlyozta Montebourg az Europe 1 rádióban. "A vita nem a tekintélyről szól, hanem a gazdasági irányvonalról. A kormányon belüli szolidaritást senki nem kérdőjelezte meg, hiszen a döntések megszülettek" - tette hozzá.
A miniszter egyébként a Le Monde című napilap szombati számában megjelent interjúban is egyértelműen az Hollande és Valls által képviselt gazdaságpolitika ellen foglalt állást.

"Németország a megszorító politika csapdájába esett és azt rákényszeríti egész Európára" - fogalmazott az interjúban Montebourg. "A német jobboldalról beszélek, amely támogatja Angela Merkel (kancellárt). Franciaországnak nem feladata a német jobboldal ideológiai alaptételeihez csatlakoznia" - tette hozzá.

A gazdasági miniszter azt követően foglalt állást, hogy Berlin nem támogatta Hollande kérését az európai gazdaságpolitikának a növekedést és a munkahelyteremtést előtérbe helyező irányváltását illetően, miközben Franciaországban a gazdasági helyzet nem javul. Párizs a 2014-re tervezett gazdasági növekedését a közelmúltban módosította a GDP-arányos 0,5 százalékra az eredetileg tervezett 1 százalékról, miután az első két negyedévben stagnáltak a mutatók.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com