Lemondott a luxemburgi környezetvédelmi miniszter egy építési engedéllyel kapcsolatos botrány miatt

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti: Lemondott tisztségéről Carole Dieschbourg, luxemburgi környezetvédelmi miniszter,  miután az ügyészség kérte, hogy a parlament függessze fel mentelmi jogát, egy 2019-ben, vélhetően szabálytalanul kiadott építési engedéllyel kapcsolatos vizsgálat miatt - jelentette a The Luxembourg Times című hírportál pénteken.A hírportál szerint a kormánykoalícióban résztvevő Zöldek pártjának politikusa továbbra is cáfolja, hogy szabálytalanul járt el, amikor építési engedélyt adott képviselőtársának Roberto Traversininek.
    

Traversini Differdange kisváros alpolgármestere volt 2014-től egészen 2019 szeptemberéig, amikor a rendőrség vizsgálatot indított ellene. A hatóságok azzal vádolták, hogy illegálisan végzett munkálatokat a természetvédelmi övezetben található kerti fészerén. A rendőrség szerint Traversini a munkálatok megkezdése előtt nem rendelkezett az épület bővítéséhez szükséges engedéllyel.
    

Dieschbourgot azzal vádolják most, hogy utólagosan ítélte meg az engedélyt párttársa számára, és ez ellent mond a luxemburgi törvényeknek.  A Le Quotidien című napilap azt írta, hogy a környezetvédelmi miniszter a sajtó előtt "zokogva" jelentette be lemondását. "Nincs miért szemrehányást tennem magamnak, de nem lenne felelősségteljes, ha a kollégáimnak nehéz pillanatokat kellene átélniük az ügy miatt" - idézte Dieschbourgot a napilap.
    

A helyi sajtó arról is ír, hogy Dieschbourg az idén a média figyelmének középpontjába került egy 100 millió eurós szerződés miatt is, amelyet minisztériuma egy hulladékgazdálkodási vállalatnak ítélt meg annak ellenére, hogy a jogi szakvélemény szerint nem volt jogalapja a pályázat odaítélésének. Dieschbourg tisztségét átmenetileg Claude Turmes energiaügyi miniszter veszi át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com