Lemondott a nemek közötti egyenlőségért felelős belga államtitkár

Sarah Schlitz nemek közötti egyenlőségért felelős belga szövetségi államtitkár, a belgiumi Zöldek politikusa, szerdán benyújtotta lemondását, miután kiderült, hogy személyes logóját helytelenül használta fel állami támogatású projektek jelölésénél.Új Flamand Szövetség radikális jobboldali párt korábban azzal vádolta meg az államtitkárt, hogy a második világháború egyik hajdani tranzittáborában, a Dossin laktanyában rendezett kiállítás honlapján nem tárcája, hanem személyes logóját használta. Később az is kiderült, hogy a szövetségi kormány által kiírt különböző pályázati felhívásokban a pályázóknak kifejezetten meg kellett említeniük Schlitz személyes támogatását munkájukban.
    

A képviselőház csütörtökön szavazott volna arról, hogy az államtitkár továbbra is betöltheti-e tisztségét, Schlitz azonban szerdán bejelentette lemondását. Az RTBF közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában beismerte, hogy hibát követett el, és bocsánatot kért tettéért. Arról is beszélt, hogy az üggyel kapcsolatban kialakult vita elkezdett számára "elviselhetetlenné" válni, ezért is döntött úgy hogy megválik tisztségétől.
    

"Azért vállaltam politikai szerepet, hogy harcoljak az igazságosabb és egyenlőbb társadalomért, amely megvédi a nőket és a gyerekeket. Ma félreállok, hogy ez a harc folytatódhasson" - jelentette ki. Schlitz megerősítette továbbá elkötelezettségét "a politikában jelenlévő szexista és szexuális erőszak" elleni küzdelem előmozdításban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com