Lemondott a palesztin kormány

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A gázai övezeti helyzet miatt lemondott a palesztin kormány - jelentette be hétfőn Rámalláhban Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök.Mint mondta, azért nyújtotta be a kabinet lemondását Mahmúd Abbász elnöknek, hogy "szélesebb körű politikai konszenzust" tudjanak kialakítani a palesztinok körében az Izrael és a szélsőséges Hamász szervezet között a Gázai övezetben folyó fegyveres konfliktus fényében.
    

A palesztinoknak új intézkedésekre van szükségük a Gázában kialakult "új realitások" nyomán - fogalmazott Stajje. "A következő szakasz számos kihívással jár, és olyan politikai és kormányzati változtatásokat igényel, amelyek figyelembe veszik a palesztin területeken, különösen a Gázai övezetben zajló történéseket, és a palesztin nemzeti konszenzus elérésének szükségességét" - mondta Stajje.
    

A Palesztin Hatóság (PH) miniszterelnöke közölte, hogy egy hete tájékoztatta Abbászt lemondási szándékáról. Mahmúd Abbász még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a kormányalakítás mandátumának visszaadását. Rámalláhi források szerint a lemondólevél segítségével Abbász a PH-n belül a "háború utáni" reformokat próbálja majd elősegíteni. Stajje a kormányzó Fatah párt Központi Bizottságának tagja, 2019 óta látta el a miniszterelnöki feladatokat.
    

"A következő lépés egy új megállapodás létrehozása, amely biztosítja a [palesztin] egységet. A Palesztin Állam létrehozásáig konfliktusban maradunk Izraellel" - idézte az izraeli média Stajje szavait lemondása után. A lépés az Abbászra nehezedő növekvő amerikai nyomás közepette történt. Washington célja, hogy felrázza a PH-t, ugyanis felerősödtek a nemzetközi diplomácia erőfeszítések a gázai harcok leállítására, és az övezet háború utáni kormányzása politikai alapjainak megteremtésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com