Lemondott a parlamenten kívül rekedt liberális koalíció vezérkara

Bejelentették lemondásukat hétfőn a szlovákiai választásokon parlamenten kívül rekedt kétpárti liberális koalíció, a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt - Polgári Demokrácia (Spolu - obcianská demokracia) tandemének vezetői.A két új, parlamenten kívüli liberális párt alkotta választási koalíció a szombati voksoláson a szavazatok 6,96 százalékát szerezte meg, s mivel a választási törvény a pártszövetségek esetében 7 százalékos küszöböt ír elő, a tandem nem jutott be az új szlovák törvényhozásba. A liberális koalíció bukása sokakat váratlanul érintett, mert támogatottságát a felmérésekben többször az általuk elért eredmény több mint duplájára mérték.

    
Michal Truban, a szövetség erősebb tagjának, a korábban Zuzana Caputová jelenlegi államfő által vezetett Progresszív Szlovákiának az elnöke hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: pártjuk néhány héten belül közgyűlést tart, ő pedig az elért eredményekre tekintettel, lemond posztjáról, de a pártból nem távozik.
    

A koalíció másik tagjának, az Együttnek az elnöke, Miroslav Beblavy és alelnöke, Jozef Mihál is bejelentette távozását. A korábban már számos pártot megjárt Beblavy egyúttal bejelentette azt is, hogy nemcsak pártelnöki posztjáról mond le, de végleg távozik a politikából. Az Együtt leköszönő elnöke kérdésre elmondta azt is, hogy a két párt nem folytatja az együttműködést a továbbiakban.
    

A szombati parlamenti választáson az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű jobboldali ellenzéki mozgalom győzött, a voksok 25,02 százalékát megszerezve. Az új összetételű pozsonyi törvényhozásba hat párt jutott be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com