Lemondta dél-afrikai útját az egyiptomi elnök azután, hogy ottani jogászok elfogatási kérelmet nyújtottak be ellene

Lemondta részvételét Abdel-Fattáh esz-Szíszi az Afrikai Unió (AU) johannesburgi tanácskozásán az után, hogy dél-afrikai jogászok az egyiptomi államfő elfogatását követelték emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt - írta vasárnapi számában a Daily News Egypt című napilap.

A dél-afrikai Muzulmán Jogászok Szövetsége (Muslim Layers Association, MLA) által benyújtott kérelemben arra szólították fel a hatóságokat, hogy Szíszit megérkezése pillanatában vegyék őrizetbe. "Van egy jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy letartóztassunk és perbe fogjunk nemzetközi háborús bűnösöket, és Szíszi tudja, hogy közéjük tartozik" - mondta Yousha Tayob ügyvéd, aki szerint ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy az államfő lemondja látogatását.

afrikaunio

Tayob szerint már 2013 novemberében keresetet adtak be Szíszi ellen, néhány hónappal a kairói Rábaa el-Adavíja mecset előtt és a főváros gízai oldalán található en-Nahda téren tartott tömeges tüntetések erőszakos feloszlatása után. A 2013. július 3-án megbuktatott iszlamista elnök, Mohamed Murszi támogatói által rendezett, akkor már hat hete tartó tiltakozóakciók felszámolásakor egyes források szerint több mint ezer ember vesztette életét.

Tayob hangoztatta, hogy Murszi elmozdítását - amelyet még hadsereg-főparancsnokként maga Szíszi vezényelt le - a dél-afrikai kormány eredetileg államcsínynek minősítette, bár ezt az álláspontját az Egyiptomhoz fűződő gazdasági érdekek miatt később megváltoztatta. Az ügyvéd állítása szerint az MLA nem kötődik a Murszi mögött álló, időközben terrorcsoportként betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalomhoz.

Az egyiptomi sajtó csütörtökön azt jelentette, Szíszi biztonsági okokból döntött úgy, hogy a kabinetfőnököt küldi maga helyett Johannesburgba. Kairói hivatalos közlések szerint az elnöki látogatást előkészítő küldöttség túl veszélyesnek találta a metropoliszt.

További érvként a részt vevő országok "gyenge képviseltségére" hivatkoztak, miután a legtöbb állam miniszterelnökét, vagy külügyminiszterét küldte a vasárnap kezdődő kétnapos tanácskozásra, amelynek témája a nemek egyenlősége és az afrikai nők foglalkoztatottsága.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com