Lengyel elnök: Donald Tusk kormánya sérti a jogállamiságot

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Lengyelországban a jelenlegi, Donald Tusk által vezetett kormány sérti a jogállamiságot, miniszterelnöki utasítások alapján kormányoz, míg a Jog és Igazságosság által vezetett, Brüsszel által bírált előző kabinet törvényes módon járt el - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök egy keddi rádióinterjúban.Az RMF FM lengyel kereskedelmi rádióban elhangzott beszélgetésben Andrzej Duda felidézte: az Európai Bizottság (EB) múlt héten lezárta az európai uniós szerződés 7. cikke szerinti, 2017-ben elindított eljárást Lengyelországgal szemben.
    

"Kiderült, hogy elég volt leváltani a lengyel kormányt, és az EB szemében visszaállt a jogállamiság, ez nagyon különleges megközelítése a demokráciának" - fogalmazott Duda. "Teljesen jogtalannak" nevezte az elnök a tavaly novemberben beiktatott Tusk-kormány egyes lépéseit, köztük az ügyész leváltásának módszerét. "Megmondom röviden: a jogállamiságot Lengyelországban csak most sértik" - jelentette ki.
    

A műsorvezető azon kérdésre, hogy az előző kormány idején nem sérült-e a jogállam, az államfő úgy válaszolt: nem, mivel "korábban minden demokratikus alapokra támaszkodott", és a Jog és Igazságosság (PiS) kormánya "mindent a törvények alapján tett, nem pedig a miniszterelnök utasításai, a miniszterek önkényes megítélése alapján".
    

A jelenlegi kormány viszont "látja, hogy törvényi alapon képtelen változásokat végrehajtani Lengyelországban (.), ezért merőben a jogtalanság szellemében cselekszik, erőszakos megoldásokat alkalmaz" - érvelt Duda. Az interjú során szóba került az országos igazságügyi tanácsról (KRS) szóló, a parlament előtt lévő törvénymódosítás, amely alapján lerövidítenék a testület hivatali időszakát. Ez a megoldás Duda szerint komoly alkotmányos kételyeket ébreszt.
    

Amennyiben a törvénymódosítást a parlament megszavazza, és Duda utána vétót emel, azt az alsóház csak a szavazatok háromötödös többségével utasíthatja el, amellyel viszont a jelenlegi kormánykoalíció nem rendelkezik. Az uniós jogállamisági eljárás lezárását múlt héten Adam Bodnar igazságügyi miniszter és főügyész a TVN24 kereskedelmi hírtelevízióban az egész kormány sikerének nevezte. Úgy ítélte meg: a lépésnek "nagy a jelentősége, mert Lengyelország ennek köszönhetően erősebb lesz az Európai Unióban". "Előre haladhatunk a jogállamiság javításának további szakaszaiban" - fogalmazott Bodnar.
    

Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő, a PiS elnöke a TV Republika konzervatív hírtelevízióban múlt szerdán kijelentette: az EU-ban jelenleg "a jogállamiság egyszerű meghatározása érvényes", mégpedig az, hogy "amennyiben megvan (.) a németeknek alárendelt kormány, akkor fennáll a jogállamiság, ha pedig nincs, akkor nem áll fenn".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com