Lengyel kormányfő: stabil, de fenyegető a helyzet a fehérorosz határon

Egyelőre stabil, de fenyegető a helyzet a lengyel-fehérorosz határon, és a fehérorosz erők egyre többet provokálnak - mondta Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy csütörtöki német lapinterjúban.A Bild című lapban a német szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer varsói látogatásához időzítve közölt interjúban a lengyel miniszterelnök arra a kérdésre, hogy tapasztal-e háborús veszélyt, azt mondta, hogy semmit nem lehet kizárni.
    

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz és Vlagyimir Putyin orosz elnök stratégiája nyilvánvalóan "a Nyugat elbizonytalanítását, destabilizálását" célozza. "Nem tudjuk, hogy mi mást terveznek még, az is lehetséges, hogy a határon kialakult válság csak arra szolgál, hogy elterelje a figyelmet az újabb katonai támadásokról, amelyekre Putyin Ukrajnában készül" - tette hozzá.
    

Kifejtette: reméli, hogy a nemzetközi nyomás hatásos lesz, és a Közel-Keletről Fehéroroszországba utaztatott emberek száma nem emelkedik tovább a jelenlegi nagyjából húszezerről. Ha beáramlásukat sikerül megakadályozni, az EU segíthetne hazaszállítani őket - mondta. Mint mondta, a minszki rezsim "fegyverként használja a migránsokat", akinek célja nem Lengyelország, hanem Németország, Franciaország, Hollandia. Ez azt jelenti, hogy "egész Európát védelmezzük a határunkon".
   

"A fehérorosz erők egyre egyértelműbben provokálnak. Remélem, hogy ezt nem viszik túlzásba" - mondta Mateusz Morawiecki, aláhúzva, hogy "mi, lengyelek eltökéltek vagyunk abban, hogy minden eszközzel megvédjük a határunkat", amely egyben "Európa és a NATO keleti határa". "Ha most nem vagyunk képesek több ezer bevándorlót távol tartani, akkor hamarosan százezrek, milliók érkeznek majd Európa felé" - mondta a lengyel kormányfő.
   

"Ha nem védjük meg határozottan a határainkat Európában, akkor százmilliók próbálnak majd Afrikából vagy a Közel-Keletről Európába, és különösen Németországba jönni" - tette hozzá. "Németországban több mint 80 millió ember él, szeretnék, ha jönne még 50 millió?" - jegyezte meg. Arról is szólt, hogy "teljességgel" elhibázottnak tartja Angela Merkel ügyvezető német kancellár menekültügyi politikáját. A 2015-ös migrációs válságban követett politika egyáltalán nem volt megfelelő, mert "veszélybe sodorta sok európai ország szuverenitását, és megteremtett egy mesterséges multikulturalizmust". Ez Európa és a egész világ számára "veszélyes politika" volt - mondta Mateusz Morawiecki.
    

A lengyel-fehérorosz EU-s külső határon augusztus óta kibontakozott migrációs hullám az Európai Bizottság szerint összefügg a fehérorosz ellenzéki mozgalmak elleni erőszak miatt a minszki rezsim ellen bevezetett EU-s szankciókkal, és államilag finanszírozott embercsempészetet jelent. Brüsszel ismeretei szerint az EU-ba igyekvők fehérorosz állami idegenforgalmi vállalatok szervezésében jutnak el Fehéroroszországba. A napokban több ezren gyűltek össze a fehérorosz-lengyel határon abban a reményben, hogy bejuthatnak az EU-ba. Az illegális határátlépések száma hetek óta emelkedik. A lengyel kormány több mint tízezer katonát mozgósított a folyamat feltartóztatására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com