Lengyel külügyminiszter: a varsói kormány mindkét elnökjelölt győzelmére felkészült

A lengyel kormány felelősségteljesen jár el, kapcsolatban van az amerikai demokratákkal és a republikánusokkal egyaránt, és az amerikai elnökválasztás eredményétől függetlenül kész folytatni a kapcsolatokat Washingtonnal – jelentette ki hétfőn Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.Sikorski a TOK FM lengyel kereskedelmi rádióban arra reagált, hogy Mariusz Blaszczak, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) parlamenti frakcióvezetője, volt nemzetvédelmi miniszter vasárnap úgy ítélte meg: a Donald Tusk vezette lengyel kormány kizárólag Kamala Harris amerikai demokrata elnökjelöltben bízik. A republikánus elnökjelölt győzelme esetén ezért a Tusk-kormánynak le kell mondania, mert konfliktusba kerülhet Donald Trumppal – mondta Blaszczak.

Sikorski meghökkentőnek és valótlannak nevezte Blaszczak állítását. „Mi nem követjük el a PiS hibáját” – fogalmazott a külügyminiszter, azzal vádolva az ellenzéki pártot, hogy ők az elfogultak, mivel „minden tétet csak Donald Trumpra tesznek fel”. Sikorskinak az RMF FM műsorvezetője azt is felvetette, hogy Donald Tusk kormányfő szombaton az X-en megírta: bár egyesek szerint Európa jövője az amerikai elnökválasztás eredményétől függ, igazából minden „elsősorban rajtunk múlik”. Európának „végre felnőtté kell válnia, bíznia saját erejében” – hangsúlyozta Tusk.

Az amerikai elnökválasztás eredményétől függetlenül „véget ért a geopolitikai kiszervezés időszaka” – fogalmazott a lengyel kormányfő. Sikorski azzal az érveléssel támasztotta alá Tusk véleményét, hogy az Egyesült Államok figyelme és erőforrásai a Csendes-óceánra, a Kínával való versengésre összpontosulnak, és ezen az elnökválasztás mit sem változtat. Washington „nem vívhat egyszerre két háborút”, és ennek fényében Európának az a kötelessége a lakosaival szemben, hogy „elkezdje komolyan venni a biztonságot és a védelmet” – jelentette ki Sikorski.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com