Lengyel lap: egyelőre nem irányítanak át több migránst Lengyelországba

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Egyelőre nem irányítanak át több migránst a dél-európai menekülttáborokból az európai uniós kvótarendszer alapján Lengyelországba, és a többi uniós tagállam is csak vonakodva, illetve egyáltalán nem teljesíti a menedékkérők kvótarendszer szerinti befogadását - írta a Rzeczpospolita című lengyel napilap pénteken.migrantAz előző lengyel kormány tavaly szeptemberben fogadta el az Európai Bizottság 120 ezer migráns elosztását előirányzó egyszeri kvótáját, és mintegy 7 ezer ember befogadására kötelezte el magát 2017 végéig.

A lap emlékeztetett: Lengyelországba márciusban érkezett volna a görögországi és az olaszországi táborokból átvállalandó migránsok első, mintegy 100 fős csoportja. Az átirányítást azonban a görög és az olasz hatóságok megszüntették, mert a táborokban végzendő menedékjogi eljárás nehézségekbe ütközött.

"Minden jel arra vall, hogy bevándorlók nem érkeznek egyhamar" Lengyelországba - mondta a Rzeczpospolitának a kvótateljesítés folytatásáról Jakub Dudziak, a lengyel idegenrendészeti hivatal szóvivője. Hozzátette, hogy jelenleg a dél-európai táborokban senki sem nyújtott be olyan áttelepítési kérelmet, mely Lengyelországot jelölné meg célországként.

Lengyelország szigorú követelményeket szabott meg a menedékjogi kérelmek elbírálásakor, mely kizárja a gazdasági menekültek befogadását, és elsősorban a családok, a könnyebb beilleszkedésre esélyes keresztények átvállalását részesíti előnyben - írja a Rzeczpospolita.

A cikk az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) adatait idézi, melyek szerint azon európai államok közül, melyekre az egyszeri betelepítési kvóta vonatkozik, 11 ország - Lengyelország mellett például Ausztria, Szlovákia és Magyarország - egyetlen menekültet sem fogadott be.

Az idézett statisztika 32 országot tekint át kvótateljesítés szempontjából, uniós tagállamokat, valamint a kvótát önként vállaló EU-n kívüli országokat egyaránt. A kvótán belül a legtöbb migránst - 1350-et - Franciaország fogadott be, Németországba azonban a 17 ezer átvállalandó menekültből csak 57 érkezett.

Csehország görögországi táborból átirányított 4 menekültnek adott otthont - írja az EASO adataira hivatkozva a lap. A Rzeczpospolita a lengyel idegenrendészeti hivatal adatait is közli, melyek szerint a lengyelországi menekültközpontokban jelenleg 1,8 ezer, a központokon kívül pedig további 2,3 ezer menedékkérő tartózkodik, többségük ukrán, csecsen és tádzsik.

Tavaly a menedékkérők mintegy 5 százaléka kapta meg a kérvényezett státuszt. A legálisan érkező migránsok többsége tranzitországnak tekinti Lengyelországot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com