Lengyel tisztségviselő: őrizetbe vették a fehéroroszországi lengyel kisebbség újabb vezetőjét

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:  Őrizetbe vették Fehéroroszországban a lengyel kisebbség újabb képviselőjét, Andrzej Poczobut újságírót, a Fehéroroszországi Lengyelek Szövetségének (ZPB) elnökségi tagját - közölte csütörtökön a lengyel kormányfői hivatal vezetője, Michal Dworczyk.Poczobutot a hajnali órákban vették őrizetbe - írta Dworczyk Twitter-oldalán. Az újságíró "évek óta harcolt a fehéroroszországi lengyelek jogaiért, a Lukasenka-rezsim részéről már sokszor érte üldöztetés"  - idézte fel.

    
Dworczyk a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak adott interjúban elmondta: nem hivatalos értesülései szerint a fehéroroszországi hatóságok Poczobutot a nemzetiségek közötti gyűlölet szításával akarják megvádolni, amiért hosszú szabadságvesztés járhat.

A fehéroroszországi médiában az utóbbi hetekben a lengyel kisebbség ellen irányuló kampány zajlik, olyan műsorokat sugároznak, amelyek célja a lengyelek és a fehéroroszok közötti feszültség gerjesztése. A lengyel kormány eltökélt szándéka, hogy a Fehéroroszországban élő lengyeleket érő üldöztetések témáját nemzetközi színtérre vigye - hangsúlyozta Dworczyk.
    

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán ugyancsak bejelentette: a fehéroroszországi lengyelek ügyét felveti az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődő csúcsértekezletén. A miniszterelnök annak kapcsán nyilatkozott, hogy aznap tizenöt napos elzárásra ítélték a ZPB elnökét, Andzelika Boryst.
    

Az fehérorosz főügyészség csütörtökön közölte, hogy nemzeti és vallási gyűlölet szítása miatt indítottak büntetőjogi eljárást Andzelika Borys, a ZPB vezetője és több tagja ellen. A közlemény szerint az eljárás alá vontak a nyugat-fehéroroszországi Hrodna városában és más térségbeli településeken "kiskorúak bevonásával szerveztek és rendeztek több törvénybe ütköző tömegrendezvényt, amelyen tisztelegtek a szovjetellenes bandák tagjai előtt, akik a nagy honvédő háború idején és utána raboltak, gyilkolták Fehéroroszország békés lakosságát, megsemmisítették vagyonukat".
    

A szóban forgó személyek cselekedetei a nácizmus rehabilitálását és a fehérorosz nép elleni népirtás igazolását szolgálták - írta a főügyészség. A Radio Wnet nevű lengyel rádió csütörtök reggeli híradása szerint a ZPB hrodnai irodájában, valamint a szövetség tagjainak lakásán házkutatások zajlanak. Marcin Przydacz lengyel külügyminiszter-helyettes a Radio Wnet-nek elmondta: a lengyel diplomácia tiltakozik a minszki külügyminisztériumnál, a hrodnai lengyel konzul pedig támogatást nyújt a fehérorosz hatósági eljárások által sújtott lengyel aktivistáknak.
    

Március közepén a fehérorosz hatóságok letartóztatták a breszti lengyel iskola igazgatónőjét, Anna Paniszewát is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com