Lengyelország az amerikai kongresszushoz fordul a második világháborús német jóvátétel ügyében

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: Lengyelország az amerikai kongresszustól is támogatást kér ahhoz a törekvéséhez, hogy Németországtól jóvátételt kapjon a második világháborúban általa okozott károkért - jelentette be kedden Arkadiusz Mularczyk lengyel külügyminiszter-helyettes.Sajtóértekezletén Mularczyk elmondta: Varsó kedden fordul támogatásért az amerikai kongresszus illetékes bizottságaihoz, valamint konkrét képviselőkhöz és szenátorokhoz is. "Úgy gondoljuk, hogy az Egyesült Államok ma meghatározza a globális rendet, kulcsfontosságú ország a nemzetközi jog, az emberi jogok, a jogállamiság és a nemzetközi igazságosság betartása terén" - indokolta Mularczyk a jóvátétel ügyében tett újabb lengyel lépést.
   

Aláhúzta: Németország máig nem kárpótolta Lengyelországot a háborús veszteségekért, és a háború során üldöztetéseknek kitett lengyel állampolgárok sem kapták meg az őket megillető jóvátételt. "Teljesen aránytalannak" nevezte ebben a tekintetben Lengyelország és a nyugat-európai államok és társadalmak egymással összehasonlított helyzetét.
    

Felidézte: a jóvátétel kapcsán Varsó az utóbbi időben már az ENSZ-hez, az Európai Tanácshoz és az UNESCO-hoz is fordult, valamint 50 országhoz, amelyek az Európa Tanács, a NATO és az Európai Unió tagállamai. A szétküldött diplomáciai jegyzékekben a lengyel követelmények jogi, ténybeli és erkölcsi alapjairól tájékoztatják a címzetteket.
    

Lengyelország október elején küldte el Németországnak az 1939-1945-ös német agresszió és megszállás következményeiről, ezek rendezéséről szóló diplomáciai jegyzéket. Berlin azonban január elején visszautasította a jóvátételi tárgyalások felújítására vonatkozó lengyel kérést. A Berlinbe küldött októberi jegyzék fő forrását képező, szeptemberben bemutatott lengyel parlamenti bizottsági jelentésben, amelyet 2017 óta Mularczyk irányítása alatt készítettek, 6200 milliárd zlotyra (525 600 milliárd forint) becsülték az "anyagi és nem anyagi" háborús károkat.
    

Az egykori Német Demokratikus Köztársaság és a volt Szovjetunió közötti 1953-as megállapodás nyomán az akkori kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya nyilatkozatban mondott le a "szovjet blokknak" járó német jóvátétel neki ítélt részéről. A jelenlegi lengyel kormány álláspontja szerint a szovjet nyomásra tett nyilatkozat - amelyet a lengyel jogi közlönyben annak idején nem tettek közzé, csak a Trybuna Ludu kommunista napilapban jelent meg 1953 augusztusában - nem kötelező erejű nemzetközi jogforrás.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com